Nagyvilág

Buszbaleset Olaszországban: hazahozták a holttesteket

Szombaton nem sokkal dél után Tornyiszentmiklósnál lépett be Magyarországra az a hat járműből álló konvoj, amely a veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának holttestét szállítja Budapestre.

Az Olaszországból Szlovénián át a Zala megyei határátkelőhöz érkezett autókonvojban két kísérőautó mellett három halottszállító haladt, illetve egy mikrobusz, amelyben a két héttel ezelőtti baleset után megmaradt csomagokat és személyes holmikat szállítják.

A többi járműhöz képest lassabban haladó menet nem sokkal fél egy után érkezett meg a szlovén-magyar határátkelési ponthoz Tornyiszentmiklósnál. Innen a konvoj megállás nélkül haladt tovább az M70-es autóúton az M7-es autópálya, illetve Budapest irányába.

A január 20-án, Verona közelében történt tragédia halálos áldozatainak holttestét pénteken öt veronai kórházból gyűjtötték össze és helyezték át a halottszállító járművekre. Külügyi forrásból az MTI úgy értesült, hogy a konvoj végül szombat hajnalban öt órakor indult el Magyarországra, Olaszországban rendőri felvezetést is biztosítottak a magyar járművek számára. A konvoj várhatóan 15 óra után érkezik meg Budapestre, a Honvédkórházhoz.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A témával kapcsolatos cikkeinket itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik