Közélet

Tyúkólban találtak rá a rendőrökre támadó férfira

A külföldit csak azután tudták megbilincselni, hogy megérkezett az erősítés.

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy szerb férfit, aki a napokban rendőrökre támadt Röszkénél, miután útlevél nélkül, a zöldhatáron át lépett Magyarország területére. Az agresszív külföldi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

A férfi a határ közelében, a gabonatáblában sétált, amikor az egyenruhások igazoltatni akarták. Hiába kérték, nem állt meg, sőt, menekülőre fogta,  500-600 méter megtétele után érte utol egyikük. Próbálta földre vinni a külföldit, de a férfi ellökte a határőrt. A rendőrök gázspray-t is bevetettek, hiába, a menekülő elszaladt, és egy közeli tanya tyúkóljában bújt el.

Az egyenruhások rátaláltak, és felszólították, hogy jöjjön elő. A férfi kiszaladt az ólból, ellökte az ajtóban álló határőröket, majd dulakodni kezdett velük. Közben próbálta megütni a járőröket, támadó mozdulatokat tett, illetőleg könyökkel mindkét rendőrt mellkason ütötte. A határőrök csak ezután, az időközben helyszínre ért erősítéssel együtt tudták őt megbilincselni és előállítani.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik