Sport

Úszás: Kiss László az elnökségi tagságáról is lemondott

Szerda délelőtt tartotta meg első hivatalos, maratoni hosszúságúra nyúló elnökségi ülését Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség január 8-án megválasztott új elnöke.

Anint a 24.hu már megírta, az ülésen eldőlt, hogy már nem Hargitay András a szövetségi kapitány. Új struktúra alakult, helyét szakmai bizottság elnökeként Dr. Sós Csaba veszi át.

A tájékoztatón Bienerth Gusztáv bejelentett e:

Kiss László korábbi kapitány az elnökségi tagságáról is lemondott.

Döntését nem indokolta az elnök felé. Távozott Szántó Éva főtitkár is. Az eddigi elnökségből vele tartott még Sass Katalin is. Továbbá:

  • új, hét tagú edzőbizottság jön majd, tagjairól a következő elnökségin döntenek,
  • a szakmát a szakemberek döntik el, csak a menedzsment ért felelős az elnökség.

Az új kapitány, Sós Csaba azt mondta, harminc éves kora óta vár erre a feladatra, boldogan áll a elébe. Úgy fogalmazott, Magyarországon legalább 20-25 olyan edző van, akihez ha bemegy egy tehetséges versenyző, abból képes világklasszist csinálni.

Rájuk fogok támaszkodni.

Sós továbbra is számít Petrov Ivánra(volt utánpótlás kapitány) és Gellért Gáborra (volt nyíltvízi kapitány) akikre javaslatot fog tenni, mint edzőbizottsagi tag.

A Hosszú – Tusup kettős

Bienerth szerint a nyerő páros pozíciójának megfelelő a kapcsolat most, Tusup az edzőbizottságba is meghívást fog kapni.

Nem tudok elképzelni a jövőben olyan reklámfilmet, amelyben ne lenne benne a legeredményesebb magyar úszó. A jövőben ez irányban lépéseket fogok tenni.

A párost Sós is fel fogja keresni. Az új kapcsolatra jellemző, hogy Beinerth már az új Dagályt Hosszúval és Tusuppal járta be, ami ígérete szerint fantasztikus lesz, a bemelegítő medencét február közepén adják és edzőhelyszín lesz. Így csökken az a vízfelületi teher, ami eddig a Komjádi átalakítása miatt adódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik