Foci

Mindenszentek napján verjünk bírót

Hétvégén botrányba fulladt a megye II-es találkozó Pocsajon. Előbb egy játékos ütötte meg a játékvezetőt, majd 20-25 feldühödött drukker lépett a pálya területére. A játékvezető és segítői végül csak rendőri kísérettel tudták elhagyni a helyszínt.

A múlt szombati, botrányba fulladt Pocsaj KSE – Kőrösszegapáti SE találkozóról először a 4024.hu számolt be, majd a haon.hu is foglalkozott az esettel, ám a két portál különböző információkat közölt a hétvégi találkozóról.

A mérkőzés 17. percében két pocsaji labdarúgó is a kiállítás sorsára jutott, míg a vendégek játékosa csupán egy sárga lappal lett “gazdagabb” (ez kiderül a mérkőzés jegyzőkönyvéből is). Ezután egy műanyag palack repült az asszisztens felé, ami miatt a játékvezető, Gyulás László lefújta a mérkőzést.

Az igazi pokol, akkor szabadult el, amikor az egyik kiállított pocsaji játékos ismét a játéktérre lépett és megütötte a bírót (más források szerint ekkor fújta le a játékvezető a találkozót).

A spori ezután sem nyugodhatott meg, hiszen egy 20-25 főből álló csoport lépett a játéktérre, és indult meg a játékvezető felé. Gulyás több halálos fenyegetést is kapott, nehogy nyilvánosságra merje hozni az incidenst.

Eltérő információk láttak napvilágot arról, hogy Pocsaj polgármestere, Kecskés Gyula is az említett drukkerek között volt-e. A politikus a Naplónak cáfolta, hogy jelen lett volna a mérkőzésen.

A játékvezetőt és az asszisztenseket végül a rendezők kísérték az öltözőbe, ahonnan csak rendőri kíséret mellett hagyhatták el a helyszínt.

Súlyos következményekre számíthatnak a pocsaji szurkolók és a bírót bántalmazó játékos is. A 2011-es sporttörvény alapján aki a sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt területére jogosulatlanul belép két évig, ha ezt csoportosan követi el, akkor három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Sajnos nem ez volt az első eset, hiszen egy hónapja Csongrád megyében is megfenyegették a játékvezetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik