Nagyvilág

A lavina által elsodort szálloda igazgatója már órákkal korábban segítséget kért

A hatóságoknak azt írta, aggasztó a helyzet, de a vendégek a hó miatt nem tudnak elmenni.

A közép-olaszországi Rigopiano szálloda igazgatója már órákkal korábban jelezte, hogy sürgős segítségre van szüksége a hotelben lévőknek, hogy az épületet elsodorta volna a lavina – számolt be a CNN.

Bruno Di Tommaso nem tartózkodott a szállodában múlt szerdán, a katasztrófa idején, de miután földrengés rázta meg a térséget, délután 2 óra körül emailt küldött a hatóságoknak, köztük a közeli Farindola település rendőrségének és polgármesterének. Azt írta: „aggasztóvá vált a helyzet”, a környéket két méteres hó borítja, az áramtermeléshez másnapig van elegendő üzemanyag, a telefonok nem működnek.

A vendégek megrémültek a földrengések miatt, és úgy döntöttek, kint maradnak. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megnyugtassuk őket, de miután nem tudnak elmenni, arra készülnek, hogy az autóikban töltik az éjszakát

– írta az igazgató, aki azt kérte, segítsenek járhatóvá tenni a szállodához vezető utat.

Az ANSA hírügynökség szerint a hatóságok vizsgálatot folytatnak az üzenet kapcsán. A mentőcsapatok továbbra sem adták fel a reményt, hogy újabb túlélőket találnak, és lelkesítően hatott rájuk, hogy hétfőn három kutyakölyköt is kiszabadítottak a romok alól. A helyszínen dolgozó hegyi mentők szóvivője azt mondta: ha valakinek sikerült olyan helyiségben meghúznia magát, ahol víz és élelem is van, akkor nem okoz gondot a túlélés.

Eddig tizenegy embert mentettek ki, 14 halálos áldozatra találtak rá, 15 embert pedig még keresnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik