Foci

Szerbia nem tudta kitúrni Koszovót az UEFA-tagállamok közül

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) keddi bejelentése szerint elutasította a Szerb Labdarúgó Szövetség fellebbezését, amivel megtámadta Koszovó felvételét az európai szövetségbe (UEFA).

A CAS szerint ugyanis Koszovó megfelel az UEFA követelményeinek, hiszen “az ENSZ tagországainak többsége független államként ismeri el”.

Szerbia viszont nem ismeri el önálló államként Koszovót, mely 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. Az ország futballszövetségét tavaly májusban Budapesten vette fel tagjai közé az UEFA – a szavazás 28-24-es végeredménnyel zárult -, majd két héttel később a nemzetközi szövetség (FIFA) is így tett mexikóvárosi kongresszusán.

A koszovói válogatott szeptemberben, első hivatalos tétmérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el Finnország vendégeként világbajnoki selejtezőn. Érdekesség, hogy Ukrajna sem ismeri el Koszovó függetlenségét, így a két ország októberi kvalifikációs mérkőzését – amelyet az ukránok 3-0-ra nyertek meg – semleges helyszínen, Krakkóban rendeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik