Pénzügy

Megint üdülési jogosokat vertek át

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyik vonatkozó döntése a HuPont Kft.-t, a Dial Tone Kft.-t, a Well4U Kft.-t és az Electronic Exchange and Earnings LLC-t (HuPont Kft.-t és társait), másik döntése a Bindsystem Hungary Kft.-t és a SOLARPOLAR-ENERGETIKA 2020 Kft.-t érinti.

A fent említett cégek megtévesztették a fogyasztókat üdülési jogok eladásával összefüggő ajánlataikkal. A GVH a jogsértésekért a két eljárásban összesen 16 346 300 forint bírságot szabott ki a vállalkozásokra, és megtiltotta jogsértő magatartásuk folytatását.

Így ment a beetetés

A GVH mindkét döntésében megállapította, hogy a vállalkozások – a HuPont Kft. és társai 2014 áprilisától, a Bindsystem Hungary Kft. 2014 februárjától, míg a SOLARPOLAR-ENERGETIKA 2020 Kft. 2014 júliusa és 2015 májusa között – valótlanul sugallták az általuk megkeresett, üdülései joggal már rendelkező fogyasztóknak, hogy meglévő üdülési jogukat (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítik.

A vállalkozások kizárólag szóban tájékoztatták az érdeklődőket arról, hogy a társaság megvásárolja a fogyasztó üdülési jogát egy magas összegű csatlakozási díj/tagsági díj fizetése ellenében, így az érintett egyes, e célból létrehozott rendszerek tagjává válik (EXE Xplore vagy Bind), és üdülési jogáért „pontokat” kap, és később a fogyasztó e pontok értékében különböző termékeket és szolgáltatásokat vásárolhat megadott internetes felületeken.

A beváltás azonban az esetek túlnyomó többségében nem valósulhatott meg a termékek és szolgáltatások hiánya okán vagy azok ára miatt, illetve azért, mert a fogyasztónak további költségei keletkeztek, és üdülési jogától végül mégsem tudott „megszabadulni”.

A GVH a bírság kiszabásakor a mindkét esetben a jogsértéssel érintett, az üdülési jogok értékesítéséből származó bevételekből (belépési díjak, jutalékok) indult ki. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy

  • a vállalkozások teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan tájékoztatásokon alapult, és több szempontból is jogsértőnek minősül;
  • a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott, így jelentős számú fogyasztót ért el;
  • a jogsértő kereskedelmi gyakorlat sérülékeny fogyasztókat célzott meg;
  • mindegyik vállalkozás jelentős mértékű előnyhöz jutott a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok révén.

A GVH az elmúlt években több versenyfelügyeleti eljárást indított az üdülési jog továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatok és szóbeli tájékoztatások vizsgálatára, és figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely honlapjukon olvasható. A GVH „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű kampányának további tájékoztatói a Gondolja Végig Higgadtan menüpont alatt olvashatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik