Közélet

Nyolc ember halt meg egy balszerencseűző tükör miatt

Minden bizonnyal pont nem az járt egy kínai család fejében, hogy közülük nyolcan meg fognak halni, miután kirakták a balszerencsét elűző tükröt a házuk elé.

Pedig pontosan ez történt szerda hajnalban egy Henan tartományban található kis faluban, miután az egyik ház kapujára az ott lakó család egy tükröt helyezett el, amely a kínai néphagyomány szerint elűzi a balszerencsét. Egészen pontosan visszaveri azt, el a háztól. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint ez nagyon nem tetszett a velük szemben lakó szomszédnak, aki azért ellenezte a tükör kihelyezését, mert az minden balszerencsét hozzá küld.

Ebből vita alakult ki a 41 éves, egyedül élő férfi, és a népes család között. A veszekedés igen hevesre sikeredhetett, mert hajnali négy órakor a meg nem nevezett férfi késsel támadt szomszédjaira a balszerencseűző tükör miatt. Nyolc embert késelt meg, akik közül heten a helyszínen meghaltak, egy pedig a kórházba szállítás után halt bele sebesülésébe. Az áldozatok között három gyerek és két idős is volt.

Az elkövető önként jelentkezett a rendőrségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik