Nagyvilág

A Kreml főpropagandistája szerint Donald Trump egy igazi muzsik

Dmitrij Kiszeljovnak különösen tetszett, hogy az új elnök nem emlegette a demokráciát beiktatási beszédében.

Természetesen Donald Trump beiktatási beszéde volt a legfőbb téma az orosz állami tévében a Kreml fő propagandistájaként közismert Dmitrij Kiszeljov vasárnapi műsorában. Szerinte az új elnök beiktatása

a legjobb műsor volt, amit Washington valaha megrendezett.

Kiszeljov nem felejtette el kritizálni az Obama-házaspár megjelenését: azt mondta, a volt elnök pókerarccal ülte végig az eseményt, míg Michelle Obama végig az ajkát harapdálta, és a műsorvezető szerint úgy nézett ki, mint egy házvezetőnő kötény nélkül, ahogy Melania Trump mellett ült. Trumpékat bezzeg nem győzte dicsérni, azt is megjegyezte, hogy remek választás volt, amikor Frank Sinatra „My Way” című dalára táncoltak, mert Trump is a maga útját járva ért el az elnökségig.

Szerinte az új elnök beiktatási beszéde olyan volt, amire még nem volt példa az amerikai történelemben. Elismerte, hogy a beszéd eleje nem nyűgözte le, „általános dolgokról szólt”, de ami ezután jött, attól a VIP-részen ülők libabőrösek lettek – magyarázott Kiszeljov, aki

külön megdicsérte Trumpot, hogy nem beszélt a demokráciáról, vagy épp a NATO-ról.

A műsorvezető elmondta: a kedvenc pillanata az volt, amikor Trump azt mondta: „Világ népei, köszönöm”. Kiszeljov szerint amikor Vlagyimir Putyin a beiktatást nézte, bizonyára azt mondta erre: „Szívesen”. Úgy vélte, az oroszok minden más nemzetnél lelkesebben követték Trump beiktatását, sőt, ünnepelték azt. Hozzátette: Oroszország türelmesen kivárta „az amerikai rémtörténet” végét.

Ugyanakkor a baljós momentumok sem maradhattak ki Kiszeljov műsorából. „Amerika 2017: a Majdan szele” – ez volt az egyik műsorrész címe utalva a Janukovics elnököt megbuktató ukrajnai forradalomra. Ebben a műsorrészben a beiktatás napján történt tüntetésekről mutattak felvételeket, a betört kirakatokra, valamint a rendőrökkel összecsapó tüntetőkre fókuszálva. Kiszeljov figyelmeztette nézőit:

háborút hirdettek Trump ellen a hollywoodi sztárok, a média, az evangéliumi egyház tagjai és a különleges erők.

Kiszeljov szerint Trump ellenfelei alaptalan vádakat hoznak fel vele szemben. A propagandista azt mondta: nem igaz, hogy az új elnök nőgyűlölő lenne. „Nem követett el semmiféle bűncselekményt” – mondta, hozzátéve, hogy bocsánatot is kért „egyszeri, felindulásból született gorombaságáért”.

Másrészt Kiszeljov szerint az sem igaz, hogy Trump rasszista lenne. Azt mondta: Trump kormánya is többnemzetiségű, bár azt nem említette, hogy az előző elnököknél jóval kevesebb olyan tagja van, aki valamilyen kisebbséghez tartozik. De ezzel kapcsolatban azt is felidézte, amikor Trump arról beszélt, hogy „legyünk feketék, barnák vagy fehérek, a hazafiak vörös vére folyik az ereinkben”.

Újra párhuzamot vont az ukrajnai forradalommal, mondván:

ugyanazok az emberek, akik akkor Putyint az ördögnek nevezték, most Trumpra irányítják gyűlöletüket.

De szerinte a „lázongás” ellenére Trump kitart, és olyan sokat dolgoik, hogy éjjelente csak négy órát alszik.

Kiszeljov feltette a kérdést: jó elnök lesz Donald Trump? Meg is válaszolta: talán, majd a kamera drámaian ráközelített, és hozzátette:

Ha meg nem ölik.

De szerinte a „merénylettervek” ellenére Trump „bátran dacol a veszéllyel”, a beiktatási ünnepségen is kiszállt páncélozott limuzinjából feleségével, hogy végigsétáljon az emberek előtt.

Trump, ahogy mi mondjuk Oroszországban, egy muzsik

– jelentette ki Kiszeljov. (The Moscow Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik