Gazdaság

Júniustól járnak újra végig a balatoni vonatok

Majd' 73 milliárd forintból újul meg a dél-balatoni vasútvonal. A beruházó már készül a tavaszi munkálatokra, hogy a nyáron lehessen vonattal lemenni a tóra.

Elkészült a Szántód-Kőröshegy és Balatonboglár közötti vasúti pálya al- és felépítménye, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. szerint pedig határidőre átadják majd a dél-balatoni vasútvonal következő szakaszát – írja a Magyar Idők.

Június 16-ától rendesen járnak majd a vonatok a Balatonnál, véget ér a vágányzár, ami majd szeptemberben folytatódik, ahogy a vonal felújítása is. A hideg a NIF szerint nem zavarja a munkát, most előregyártott elemeket emelnek be a helyükre. Depózzák az anyagokat, szervizelik a gépeket, zajlanak a műhelyi munkák, így tavasszal gőzerővel folyhat tovább a munka.

A Déli-part 2015 Konzorcium – aminek tagja az R-Kord Kft., a V-Híd Zrt és a Swietelsky Vasúttechnikai Kft. – végzi emellett a Kaposvár-Fonyód szakasz felújítását is. A teljes fejlesztés 72,8 milliárd forintba kerül.

A NIF reményei szerint gyorsabban lehet majd közlekedni errefelé, Budapest és Keszthely között újabb 5-10 perccel csökken a menetidő. Építenek zajvédő falakat, rezgéscsillapító ágyazatot és magasított peronokat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik