Belföld

Szijjártó: levették a DNS-mintákat, de az áldozatok azonosítása még napokig tarthat

Mostanra világos, hogy 56-an tartózkodtak az autóbuszon, közülük 54-en kirándulók, síelők és a két magyar állampolgárságú buszsofőr. Az 54 főből 43-an fiatalkorúak, 11-en felnőttek. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek

– mondta megrendülten vasárnap tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.

Jelenleg hat sérültet ápolnak kórházban, öten egy regionális idegsebészeti és égési centrumban vannak. A hat sérültből ketten válságos állapotban vannak, azonosításuk még nem történt meg, közülük

az egyik sérült testfelületének 65 százalékán harmadfokú égési sérülés van, a másikon súlyos műtétet kellett végrehajtani, amely a koponyát érintette. Egyikőjük esetében sem sikerült a biztos azonosítás, a jelenlegi információk szerint annyi tudható, hogy felnőttekről van szó

– tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

A másik négy sérültet akár már ma hazaszállíthatják közúti, illetve légi úton. Szállításukra az Országos Mentőszolgálat felkészült, hazatérésükhöz az olasz hatóságok engedélyére is szükség van. A négyből kettő súlyos égési sérüléseket szenvedett, a másik két fő közül egyiknek végtagtörése, égési sérülése és zúzódása van. Egy kisebb csoport viszont már szombaton elindult, ők erre már engedélyt kaptak a hatóságoktól – közölte.

Kiemelte: a tárca nyolc munkatársa a helyszínen van, négyen Milánóból érkeztek, ott van a római magyar nagykövet is, a minisztérium közigazgatási államtitkára pedig hamarosan megérkezik. A hazaszállítás és a kinn tartózkodás költségeit a magyar kormány vállalja – erősítette meg a tárcavezető.

Szijjártó Péter kitért rá: több ország vezetője kifejezte az együttérzését, a szlovák külügyminiszter pedig felajánlotta, hogy szükség esetén rendelkezésre bocsátja a szlovák kormány repülőgépét. A magyar külügyminiszter megköszönve a felajánlást jelezte, hogy az OMSZ felkészült a sérültek hazaszállítására.

Közölte: az áldozatok, holttestek azonosítása még csak most kezdődik meg. A kiérkezett szülők egy részétől levették a DNS-mintákat. A végleges azonosításra azonban még jó pár napot várni kell.

MTI

A baleset okairól bővebbet továbbra sem tudni, csupán annyi bizonyos, hogy a buszt gyakorlatilag jobb oldalon teljesen letarolta az autópálya pillére. A magyar és az olasz hatóságok közösen vizsgálják a balesetet.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

A tragédiával kapcsolatos fejleményeket ide kattintva olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik