Szórakozás

Megritkítja a Heti Hetest az RTL

Az eddig hetente jelentkező Heti Hetes akár el is hagyhatja nevének első jelzőjét, az RTL  ugyanis úgy döntött, hogy idén kevesebb, mint fele annyi adást készítenek, mint az elmúlt 18 évben. A döntés a műsor producerét is meglepte.

December legvégén a csatorna vezetősége közölte velünk, hogy 2017-ben 40 adás helyett csupán 16 lesz. Már­cius-áprilisban, majd október-novemberben, megosztva. Rettenetesen meglepődtem. Sokan azt kérdezgetik, hogy politikai összeesküvés áll-e a dolog hátterében, de ez ostobaság, hiszen a Híradó bizonyítja, hogy nem szólnak le fentről. Az ok, amivel a vezetőség érvélt, gazdasági. Nem arról van szó, hogy a vendégek sztárgázsit kapnak, hatalmas technikai igénye van a műsornak. A vendégek nem is ebből élnek meg, nem ez a fő bevételi forrásuk

– mondta el a Blikknek Ónodi György.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese is nyilatkozott a műsor jövőjéről.

A Heti Hetes az RTL egyik legrégebbi és legsikeresebb brandje. Nagyon fontos számunkra ez a műsor, a jövőben is számolunk vele, ezért gondoljuk úgy, a Heti Hetesnek meg kell újulnia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik