Közélet

Konrád: Soros Magyarország nagy jótevője, Orbán hálátlan

Konrád György az ATV Egyenes Beszéd vendége volt.

Rónai Egon azzal a városi legendával kezdte, hogy Konrád volt az, aki azt javasolta Sorosnak, hogy közép-európai fiatalokat kellene támogatnia, alapítványokat kellene létrehoznia. Konrád ezt úgy-ahogy megerősítette, akkor ez volt a fő ideájuk.

Soros ekkor a Kossuth-díjas író szerint életének a megfelelő kiegészítését kereste, pénze már volt, valami értelmeset is szeretett volna csinálni. „Balettkart támogatott, futballcsapatot, mi azt mondtuk, hogy itt, Kelet-Európában a spontán keletkező, demokratikus mozgalmak támogatásánál jobbat nem talál.”

Hogy mi változott azóta? Konrád szerint nem Soros, hanem az itthoni viszonyok.

Soros György Magyarország nagy jelentőségű jótevője.

10 dollár

Majd kitért arra, hogy támogatja a fiatalokat, az oktatást. A fiatal Sorosról Konrád azt mondta, itthon zsidó gyerekként csak közepes perspektívák mutatkoztak volna neki, ezért máshol akart tanulni, az apja 10 dollárt adott neki, úgy indult el a világ meghódítására.

A London School of Economicsen találkozott Karl Popperrel, tőle hallott először a nyitott társadalom elméletéről, amit azóta is vall. Filozófus akart lenni, de először pénzt szeretett volna csinálni, így az amerikai tőzsdén kötött ki.

Házi zsarnok

Orbán Viktorról a szociológus azt mondta, az évek során a szélsőbaltól majdnem a szélsőjobbig korcsolyázott, ahonnan nézve nem indokolt a Soros által képviselt eszmék támogatása.

A civilek vegzálásáról Konrád azt mondta, ők útban vannak, mert nem függenek Orbántól és az államtól. Orbán „a mi kis házi zsarnokunk, aki minél feljebb kapaszkodik, annál jobban fél”, mondta.

A miniszterelnöknek tehát az a célja, hogy bizonytalanságot teremtsen a civil társadalmon belül. „Új bokszütéseket kell mérni.”

De szerinte a civilekkel kapcsolatban csak ijesztget most Orbán Viktor és Németh Szilárd, mert sokkal több kára lenne, mint haszna annak, ha törvény születne mondjuk a kötelező vagyonnyilatkozatok bevezetéséről.

Szégyen, felsülés járna ezzel. Ha barátom lenne Orbán, nem tanácsolnám neki ezt az utat.

Hálátlan

Ma már nem javasolná egyértelműen Konrád Sorosnak, hogy támogassa a térséget, mert „minden jó cselekedet megbosszulja magát.”

A szociológus szerint Soros hálátlannak érezheti Orbán Viktort, akinek „hálásnak illenék lennie, nemcsak személyében, hanem azért is, amit kapott”.

Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook-oldaláról

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik