Közélet

Orbán nem lesz ott Trump beiktatásán, mert nem hívták meg rá

Donald Trump győzelmének nem csak Donald Trump örült, hanem Orbán Viktor is. Orbán volt az első kormányfő, aki nyíltan kiállt Trump mellett, és azt mondta, a győzelem után Trump felhívta és megköszönte neki, valamint meghívta Washingtonba is.

Egy darbaig elterjedt, hogy Orbán ott lehet a beiktatáson is, de ide csak belföldi szereplőket szoktak meghívni. A Figyelő rá is kérdezett Orbán sajtófőnökénél. Havasi Bertalan azt válaszolta, hogy:

A magyar kormányfő és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése során szóba került, hogy Donald Trump szívesen fogadja Washingtonban Orbán Viktort. A látogatás időpontjáról még egyeztetések lesznek.

Azt is írják, hogy a Figyelőnek nyilatkozó, az amerikai–magyar kapcsolatokra rálátó források szerint valószínűsíthető, hogy 2017-ben létrejöhet egy Orbán–Trump-találkozó. Erről Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet is beszélt. Az a lap szerint bizonyos, hogy maga a nagykövet és a republikánusok jobbszárnyával jó kapcsolatokat ápoló Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai tanácsadója is mindent elkövet, hogy egy ilyet tető alá hozzon. Ebben a Figyelő szerint segítségükre lehet Trump igazságügyminiszter-jelöltje, Jeff Sessions vagy Dennis Ross is, aki decemberben méltatta Orbán migrációs politikáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik