Nagyvilág

Trump dühösen tagadta, hogy orosz befolyás alatt állna

„Hol élünk, a náci Németországban?” – kérdezte.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a CNN értesülése szerint a Donald Trumpnak pénteken bemutatott hírszerzési jelentéshez csatoltak egy jegyzéket, amelyből kiderül: Oroszországnak kompromittáló személyes és pénzügyi információi vannak a jövő héten hivatalba lépő amerikai elnökről. Ezt a nap folyamán a Kreml szóvivője tagadta.

Donald Trump a hírekre több ingerült Twitter-bejegyzésben reagált , amelyek 5-10 percenként követték egymást. Először azt írta:

Oroszország épp most mondta, hogy a meg nem erősített jelentés, amiért a politikai ellenfeleim fizettek, „TELJES ÉS TOTÁLIS KREÁLMÁNY, TELJESEN NONSZENSZ.” Rendkívül igazságtalan!

Majd pár perccel később folytatta:

Oroszország soha nem akart befolyásolni engem. SEMMI DOLGOM OROSZORSZÁGGAL – SE ÜZLET, SE KÖLCSÖN, SE SEMMI!

Ezután sem hagyta nyugodni a dolog, negyed órával később újabb üzenetet írt:

Könnyedén megnyertem egy választást, megerősítést nyert egy nagyszerű „mozgalom”, és elvetemült ellenségek próbálják kisebbíteni a győzelmünket HAMIS HÍREKKEL. Siralmas helyzet!

Végül ebben a bejegyzésben adta ki a dühét:

A hírszerző ügynökségeknek soha nem lett volna szabad megengedniük, hogy ezek a hamis hírek „kiszivárogjanak” a nyilvánosságnak. Az utolsó lövés. Hol élünk, a náci Németországban?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik