Gazdaság

Mol olajkutakat robbantott fel az Iszlám Állam

olajkut(210x140).jpg (olaj, kőolaj, olajkút,)
olajkut(210x140).jpg (olaj, kőolaj, olajkút,)

Az Iszlám Állam terrorista szervezet Aamák nevű hírportálján közölte, valamint videofelvétellel is alátámasztotta, hogy felrobbantotta az INA horvát olajipari vállalat Hajána nevű gáz- és olajlelőhelyét Homsz városától nem messze – írta a Vecernji List című horvát napilap hétfőn. A hírt megerősítette a horvát külügyminisztérium is.

Az INA a Mol-csoport része, annak irányítása alatt áll, a horvát vállalatnak 50 százalékos tulajdonosa. Bár a társaság 2012 óta feladta ottani mezőit, de a hírek szerint a kitermelés azóta is folyt. A terroristák azt állították, a lelőhelyek “a Bassár el-Aszad rezsim gerincét képezték” és naponta 3 millió köbméter gázt termeltek, amelyek nagy részét katonai célokra használták fel. Tettükkel szerintük nagy kárt okoztak az Aszad-rezsimnek, amelynek most nem csak a gázellátással, hanem az áramellátással is problémái lesznek.

Az INA 2007-re fejezte be a kutatásokat Hayana nevű lelőhelyén, ahol hat gáz- és olajmezőt tárt fel. A horvát olajvállalat ezt követően 2012-ig foglalkozott gáz- és olajkitermeléssel ezeken a területeken, miután a háború és a politikai helyzet miatt kivonult Szíriából.

A hírnek semmilyen hatása nem volt a Mol árfolyamára, az olajvállalat 0,1 százalékot erősödött a múlt pénteki záráshoz képest.

(MTI, Rigzone)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik