Sport

Vizes-vb: A vártnál nagyobb a jegyek iránti érdeklődés

Pénteken Borsa Miklós volt az M4 Sportreggeli című műsorának vendége. A Bp2017 szóvivője elmondta, a vártnál nagyobb az érdeklődés az esemény iránt, hiszen 33 580 belépő már el is kelt.

A legolcsóbb jegyek 500, a legdrágábbak (úszódöntők, vízilabda-finálék) pedig 9000 forintba kerülnek.

Borsa elmondása szerint a Dagály Úszóaréna 95 százalékos állapotban van, belül kész, már csak kívül akadnak tereprendezési munkák. Megújul a Hajós Alfréd Uszoda és a Komjádi Uszoda is, a Batthyány téren pedig már épül az óriás-toronyugró versenyek helyszíne, ahol a férfi versenyzők 27 méterről, vagyis kilenc emelet magasságból ugranak majd egy mobil medencébe.

A világ negyedik legnagyobb sporteseménye promóció is lesz Budapestnek, hiszen a viadal nézői a Vajdahunyad-várban, valamint a Parlamentben, a Halászbástyában és a Lánchídban gyönyörködhetnek a közvetítések során.

Ezek a képek olyanoknak is kedvet hozhatnak egy magyarországi utazáshoz, akik a sport miatt esetleg nem akartak eljönni Budapestre vagy a Balatonhoz

-mondta Borsa, majd hozzátette: három-négyezer versenyzőt várnak a szervezők a vizes-világbajnokságra, amelyre a résztvevők január 17-étől küldhetik el nevezésüket.

A szóvivő azt is elmondta, az augusztusban ugyanazokon a helyszíneken sorra kerülő masters világbajnokság esetében még több, összesen 15 ezer versenyző részvételére számítanak.

A vizes-világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik