Közélet

Nyakánál fogva rázta kislányát a kaposvári gyerekgyilkos

Az öt hónapos kisbaba sírt, apja ezért bántalmazta. Miután a kicsi elhallgatott, a férfi visszadobta a kiságyba és ütlegelni kezdte.

Hamarosan bíróság elé állhat a fiatal apa, aki tavaly, november végén halálra verte öt hónapos kislányát. A 23 éves vádlott ellen tizennegyedik életévét be nem töltött sértett személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emeltek vádat – közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken.

Mint ismert, a rendőrség kezdetben ismeretlen tettes ellen nyomozott, két nappal később már az apát gyanúsították. Azt tudni lehetett, hogy a kicsin bántalmazás nyomait találták, illetve hogy a fiatal azért bántotta a kislányt, mert sírt, ám a részletekre mostanáig nem derült fény,

Az ügyészség pénteken közölte, az apa egy szobában aludt gyermekével, amikor a pici a gyermekágyban sírni kezdett. A fiatal felkelt, majd erőteljesen megragadta a csecsemő nyakát, vállmagasságig felemelte, megrázta, és addig tartotta, míg abbamaradt a sírás. Ezután visszadobta ágyába, és testszerte ütötte, majd visszafeküdt aludni.

Felesége valamivel később észrevette, hogy a baba nem lélegzik, párja ekkor kelt fel ismét. Értesítették a mentőket, közben próbálták újraéleszteni a kicsit, de sem nekik, sem az időközben helyszínre érkező mentőknek nem sikerült menteniük.

Korábban az MTI úgy értesült, a csecsemőt korábban gondozásba vették, de nem sokkal a tragédia előtt visszaadták a családnak. A Somogy Megyei Kormányhivatal közleményben tudatta, hogy amint tudomást szereztek a halálesetről, haladéktalanul vizsgálatot indítottak az ügyben.

A Somogy TV a történtek után forgatott a helyszínen, az általuk készített felvételen a környéken lakók arról nyilatkoztak, hogy a gyilkosság helyszínén több gyermek is él, a házban embertelen körülmények uralkodnak, sok a csótány és a macska. A nagyapa a riporternek elmondta, a gyanúsított a veje, és nem volt arról tudomása, hogy bármikor is agresszívan viselkedett volna, bár mivel a szakértő azt mondta, hogy bántotta Bellát, elhiszi.

A fiatal előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. Az ügyészség azért küzd, hogy a bíróság fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabjon ki rá.

A SomogyTV korábbi felvétele:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik