Élet-Stílus

Tényleg annyival jobb a kondenzációs gázkazán?

Tényleg. Nem véletlen, hogy tőlünk nyugatabbra több országban sok éve már csak ilyeneket szerelnek be. Más kérdés, hogy nálunk annyival drágább, mint az eddigi fűtőeszközök, hogy a hagyományos értelemben vett megtérülést nem érdemes várni tőle.

A gázkészülékek biztonságos működtetésével kapcsolatos további információkért kattintson ide.

A kondenzációs gázkazán a globális felmelegedés elleni harc egyik ikonja, a környezettudatos polgárok választása. Több európai országban már hosszú évek óta csak ilyeneket forgalmaznak és helyeznek üzembe. Ha családii házban lakunk, már most, ha társasházban élünk, akkor 2018-tól legálisan mi is csak ilyenre cserélhetjük kazánunkat, betartva az Európai Unió erre vonatkozó szabályozását, amivel kötelezővé tették ezt a környezetkímélő technológiát.

A kazán nem csak a bolygót, de fogyasztását tekintve a pénztárcánkat is kíméli. Míg a hagyományos kazánok hatásfoka a legjobb esetben is legfeljebb 92 százalék, addig a kondenzációs technika a füstgáz-, vagy ha így jobban tetszik, a hulladékhő hasznosításával a 109 százalékot is elérheti. Ez már önmagában 20 százalék, de bizonyos körülmények között ennél több is lehet a megtakarítás a hagyományos kazánok üzemeltetéséhez képest.

A kondenzációs kazánoknál a kilépő füst hőmérséklete 60 Celsius fok alatti és szén-monoxidból is kevesebb távozik, ettől környezetbarát. A legnagyobb megtakarítást nagy fűtőfelületekkel tudunk elérni, ilyen a fal- és a padlófűtés, valamint a megszokottnál nagyobb radiátorok.

Sokat segít az is, hogy a kondenzációs kazán intelligens és igen kézzelfogható módon alkalmazkodik a kinti hőmérséklethez. A kazán saját teljesítményét mérhető kilowattokban csökkenti, ha a lakás fűtésigénye nem kívánja a maximumot.

Nem kis üröm az örömben, hogy a kondenzációs kazánok ára sokkal magasabb a ma népszerű termékekénél, a kéményeket, az optimális hőleadáshoz pedig a teljes fűtésrendszert át kell alakítani, ha ilyet helyezünk üzembe. Ez pedig akár milliós költséggel járhat egy egészen kis lakás esetében is.

A gázkészülékek biztonságos működtetésével kapcsolatos további információkért kattintson ide.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik