Pénzügy

2016: a brutális drágulás éve a lakáspiacon

Reális áron meghirdetve, amely még így is magasabb az egy évvel korábbinál, körülbelül 3 hónap alatt eladható egy-egy lakás

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 2016-ban átlagosan két-három héttel hosszabb idő, 80-100 nap kellett egy lakóingatlan eladásához. A szakember szerint az árazás kulcskérdés az eladási idő szempontjából: akadtak 2016-ban is olyan lakóingatlanok, amiket alig néhány óra alatt eladtak, de voltak olyan – egyébként piacképes – lakások, amelyek csak 6-8 hónap alatt találtak vevőre, ezek jellemzően túl voltak árazva.

Teljes a drágulás

Nincs olyan ingatlanpiaci szegmens, ahol ne lett volna növekedés 2016-ban, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb lett a piac 2015-höz képest – derül ki az ingatlan.com több mint 100 ezer ingatlanhirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzéséből.

A fontosabb megállapítások:

  • 2016-ban kiegyensúlyozottabbá vált a lakáspiac a 2015-ös évhez képest
  • Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 20 százalékkal 456 ezer forintra nőtt, a megyei jogú városokban pedig 19 százalékkal 228 ezer forintra emelkedett
  • az új lakások is drágultak 12-20 százalékkal, de ebben a szegmensben még a következő időszakban jön majd a látványos élénkülés

Az ingatlan.com adatai szerint a magánszemélyek több mint dupla annyi lakóingatlant hirdettek meg eladásra idén mint 2015-ben, tehát a kínálat számottevően nőtt. Növekedés jellemezte az egész országot: a fővárosban, a megyei jogú városokban és a kisebb városokban is több mint a duplájára nőtt a feladott lakáshirdetések száma.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) – is hozzájárult az élénküléshez. Idén november végéig több mint 24 ezer CSOK igénylést fogadtak be a bankok, a támogatások többségét 2016-ban használt lakásokra kérték. Balogh László szerint a használt lakások áraira nem volt jelentős hatással a CSOK, ugyanakkor az igénylők számára segítséget jelentett abból a szempontból, hogy könnyebben tudták finanszírozni a piaci áremelkedésből adódó többletet.

Vidéken is

A nagyobb vidéki településeken is drágulást ment végbe. A megyei jogú várásokban a használt lakások átlagos négyzetméterára 19 százalékkal 228 ezer forintra emelkedett éves szinten, a kisebb vidéki városokban pedig 13 százalékkal 169 ezer forintra nőtt. Győrben az év végén 296 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár a használt lakásoknál, ami 7 százalékos áremelkedésnek felel meg. Sopronban viszont 12 százalékkal 338 ezer forintra nőtt az átlagár, ami elsősorban az Ausztriában ingázók által támasztott kereslettel magyarázható.

A nagyobb egyetemvárosokban is drágulás volt az ingatlan.com adatai szerint: Pécsen 11 százalékkal 201 ezer forintra, Szegeden 16 százalékkal 231 ezer forintra, Debrecenben 13 százalékkal 278 ezer forintra, Miskolcon pedig 18 százalékkal 154 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Az árak az idei évben csak a kisebb településeken, községekben stagnáltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik