Élet-Stílus

Sírásban tört ki a 11 éves kisfiú, miután kibontotta álmai karácsonyi ajándékát

A karácsonyi csodák igenis léteznek, és mivel 2016-ot írunk, olykor videóra is veszik azokat.

Janelle Rice vasárnap osztott meg a Facebookon egy felvételt, amin 11 éves biológiai fia, Landon kicsomagolja álmai ajándékát:

az örökbefogadási tanúsítványát.

Landon nagyon vágyott rá, hogy férjem, Daniel örökbe fogadja és felvehesse a nevét. Úgy éreztük, hogy ennek most jött el az ideje!

– mesélte az anya a Mashable-nek.

Janelle és Daniel tíz éve házasok. Landon – akinek Daniel nem a vér szerinti apja – először öt éves korában hozta fel az örökbefogadási témát.

Azt mondta, szeretne hozzámenni az apjához, mint én tettem, hogy ugyanaz lehessen a nevük.

Amikor az iskolában színpadra kellett állnia, arra kérte a tanárokat, ne születési nevén, hanem Landon Rice-ként szólítsák őt ki.

Daniel néhány hónapja titokban indította el a hosszú procedúrát, de időben végzett, hogy a legszebb karácsonyi ajándékot tehesse a fa alá immár örökbefogadott fiának.

A szülők elmondása szerint Landont eddig is ugyanúgy kezelték, mint közös gyermekeiket, de fiuknak nagyon sokat jelentett a papír. És erre a videó a legjobb bizonyíték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik