Bár az élőlényeknek nincs szürkeállománya, a korábbi kutatások mégis kimutatták, hogy képesek a tapasztalataikból tanulni. Egy új vizsgálat pedig azt is felfedte, hogy a telepek miként tanítják a többi kolóniát.
A nyálkagombák sok egysejtű organizmusból állnak. Egy-egy ilyen csoportosulás úgy működik, mint egyetlen nagyobb szervezet: képes mozogni, megvizsgálni a környezetét, felfedezni a táplálékot és a veszélyforrásokat. Az organizmusok együttműködése meglepően hatékony, még arra is lehetőséget ad, hogy a telep a lehető legrövidebb úton érje el a célját.
Idén áprilisban egy francia kutatócsoport felfedezte, hogy többről van szó, mint egyszerű eredményességről. A vizsgálatok során a Physarum polycephalum nevű élőlényeknek egy zselészerű anyagban elhelyezett “hídon” kellett átjutniuk, hogy elérjék a túloldalon lévő táplálékot. A hidakat koffeinnel vagy kininnel kezelték, amely kellemetlen ízű az organizmusok számára.
Egy idő után a telepek rájöttek, hogy érdemes átküzdeni magukat az akadályokon található irritáló anyagokon. A szakértők a teszt végén megállapították, hogy az élőlényben megvan a képesség bizonyos szintű tanulásra.
Egy, a szintén a Toulouse-i Egyetem tudósai által irányított új kutatás azonban ennél is messzebb ment. A szakértők hasonló körülmények közt helyeztek el két telepet egy hídnál, az egyik csoportosulás azonban még korábban sosem találkozott az akadállyal. A kutatók megfigyelték, hogy a tapasztalt kolónia miként olvad össze a másik teleppel, majd az egyesült szervezet miként kel át a veszélyes sóval kezelt hídon.
A kísérletet később megismételték, ez alkalommal azonban azt vizsgálták, képes-e a rutinos csoport egyszerre több telepet is tanítani. A szakértők azt találták, hogy az egybeolvadás még akkor is működik, amikor egy Petri-csészében három tapasztalatlan kolóniára csupán egyetlen gyakorlott jut. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a tanító telep által begyűjtött tapasztalatok nem hígulnak el, hanem valamiképp szétterjednek a különböző kolóniákban.
A jelek alapján azonban úgy tűnik, az organizmusok sejtjében olyan biofizikai átalakulások zajlanak, melyek aztán a szomszédos élőlényeknél is megjelennek.
Ez nem kifejezetten meglepő, hiszen hasonló dolog történik az agyunkban is, amikor kialakulnak és elraktározódnak az emlékek. Bár testünkben a sejtek folyamatosan cserélődnek, mégis képesek vagyunk felidézni azokat a régi képeket is, melyeket már nem az azokat felvevő, régen elpusztult sejtek őriznek.
(Via: IFL Science)
