Belföld

Habonnyal és Vajnával egyeztetett az ATV-tulajdonos

Juhász Péter szerint a találkozóról készült fotó Friderikusz Sándor korábbi nyilatkozatát igazolja.

Juhász Péter, az Együtt politikusa Facebook-oldalán osztott meg egy fényképet, azt állítja róla: a Nobu étteremben készült, és Németh Sándor, az ATV-t birtokló Hit Gyülekezete vezető lelkésze látható rajta, amint Habony Árpáddal és Andy Vajnával egyeztet.

Juhász szerint ez igazolja Friderikusz Sándor korábbi szavait. Az ATV volt műsorvezetője az Indexnek adott interjúban, még októberben állította azt, hogy Németh kérdőre vonta: „Orbán Viktor vesztét akarja-e”, és jelezte, hogy eltúlzottnak találja azokat a kritikákat, amelyekkel Friderikusz műsorában illették a miniszterelnököt és a kormányt. Azt is állította, hogy az ATV hírigazgatója, Németh Szilárd (Németh Sándor fia) „elszólta magát”, így kiderült, hogy ő is találkozott Habonnyal és Vajnával.

Cáfol az ATV

Németh Szilárd szerint a lelkész magántalálkozón vett részt Vajnával, ahol az ATV-ről és politikáról nem esett szó. Részletek itt.

Németh Sándor legutóbb annak kapcsán emelte fel nyilvánosan szavát, hogy az ATV egyik húzóneve, Kálmán Olga átigazolt a Hír TV-hez. A lelkész azt írta Facebook-oldalán, hogy megdöbbent azon, hogy a műsorvezető „Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik