Gazdaság

Kiadták az ukázt: növelni kell a halfogyasztást

Növelni kellene a halfogyasztást Magyarországon, mivel a hal az egyik legegészségesebb étel – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a magyarországi évi 6,0-6,2 kilogrammos fejenkénti halfogyasztás igen alacsony, jelentősen elmarad az Európai Uniós átlagtól is, ami évente és fejenként 20 kilogramm körüli.Zsigó Róbert elmondta: az agrártárca évek óta népszerűsítő kampányokkal, halvásárokkal ösztönzi a halfogyasztást országszerte, azzal a céllal, hogy a magyar családokban ne csak az ünnepnapokon kerüljön halétel az asztalra. A magyarországi halfogyasztás ugyanis hagyományosan a nagy keresztény ünnepekhez – karácsonyhoz, húsvéthoz – kapcsolódik. Karácsonykor vásárolják meg az emberek a évente megtermelt étkezési pontymennyiség mintegy 35 százalékát.

Baja élen jár

Ösztönözni szeretnének mindenkit, hogy rendszeresen fogyasszon halat, ami nemcsak egészséges, hanem finom is – emelte ki Zsigó Róbert. Megjegyezte, hogy Baján például az egy főre eső éves fogyasztás 45-50 kilogramm.
A minisztérium célja, hogy a hazai, jó minőségű magyar halak ismertek és kedveltek legyenek. A szaktárca a halfogyasztás és a fogyasztói bizalom növelése érdekében  “Minőségi Magyar Hal” tanúsító védjegy bevezetésén dolgozik. A védjegyet a tervek szerint 2017-ben vezetik be.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a magyar haltermelők a pontyon kívül számos más halfajból is kiváló minőségű, friss termékekkel látják el a belföldi piacot.  A ponty és az afrikai harcsa mellett a közeljövőben növekedhet a toktermelés részaránya is. A pisztrángfélék és az egyéb iparszerű technológiával nevelt halfajok termelése szintén emelkedik.

Halak számokban

A magyar akvakultúra  – ideértve a tógazdaságokat és az intenzív haltermelő üzemeket is – étkezési célra 15-17 ezer tonna halat termel évente. Az évi össztermelés 22-23 ezer tonna, amelyben a horgászcélú “telepítőanyag” termelése is benne van. Tavaly 25 ezer hektár üzemelő tóterületen folyt halgazdálkodás, az előző évihez viszonyítva 3,5 százalékkal nagyobb területen. Az elmúlt évben 57 hektár új halastó létesült, és 676 hektár tóterület rekonstrukciója készült el.

Az államtitkár elmondta, hogy az intenzív rendszerekben történő haltermelés egyre nagyobb szerephez jut a tógazdasági haltermelés mellett. Az intenzív rendszerekben étkezési célra előállított hal mennyisége 2015-ben 3054 tonna volt, 31 százalékkal több az egy évvel korábbi mennyiségnél. Ennek döntő többsége afrikai harcsa volt, amellyel  Magyarország Európa élmezőnyébe tartozik. A korábbi évekhez hasonlóan ez a halfaj adta az intenzív haltermelés mintegy 90 százalékát.

Az akvakultúrából származó termelői árbevétel évente 11-12 milliárd forint – közölte Zsigó Róbert.

És azt tudja, mikor jó a karácsonyi hal? Ha visszarúg!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik