Tech

Zuckerberg megtervezte a saját okosotthonát

A Facebook vezére saját Jarvis-t teremtett.

A Facebook mindenható ura egy terjedelmes bejegyzésben tájékoztatta arról az érdeklődőket, hogy 2016-ban az volt a célja, hogy megépítse a saját Jarvis-át, ami egyébként a Vasember című filmben volt a mesterséges intelligencia neve. Minderről már lehetett tudni korábban is, az azonban kérdéses volt, hogy Zuckerberg konkrétan hogyan is gondolja az egészet.
Leginkább azért érdekes mindez, hogy vajon miként tud egyetlen ember mesterséges intelligenciát létrehozni, mikor minden más esetben egy komplett csapat szükséges hozzá?
Mint kiderült, vannak olyan részei a projektnek, ami egyszerűbb, mint gondolnánk. Létrehozott kezdetnek például egy Facebook Messenger chat botot ahelyett, hogy egy dedikált alkalmazásnak ugrott volna neki, mivel a folyton szolgálatban lévő hangfelismerő app később jött. Mindemellett kihasználta az ajtaján lévő kamera beüzemelésénél a Facebook arcfelismerő rendszerét.

facebook-jarvis

A továbbiakban sikerült az AI fejlődését úgynevezett nyílt végű kérdésekkel, kérésekkel biztosítani, melyeken át megtanulhatta a saját működését. Így például Zuckerberg azt kérte, hogy “könnyű” dallamokat játsszon, és nem adta meg a konkrét előadót, vagy a zenék címét, így megtanította a rendszert hangulatokra reagálni, direkt utasítások helyett.

Voltak gondok

Ám nem volt a teljes projekt habos torta, mert akadt néhány megoldandó probléma. Egyrészt annak ellenére, hogy már rengeteg otthoni okosrendszer áll rendelkezésre (mint például a Crestron otthoni automatizálás, a Sonos audió, vagy éppen a Nest Cam), a Facebook feje mégis fordított mérnöki kódokkal találkozott. Sőt, még az is gondot okozott, hogy ha azt mondta “kapcsold be a légkondicionálót az irodámban”, akkor az AI-nak vajon tudnia kell, hogy kinek az irodájáról van szó?

A hangfelismerő rendszerek a strukturált parancsokra támaszkodnak, és nem igazán értik a társalgási beszédet

– mondta Zuckerberg.

Jarvis az idei év nagy kihívása volt a cégtulajdonos számára, ám attól, hogy nagyjából készen van vele, még nem jelenti azt, hogy leállnak. Mivel a jelenlegi hangfelismerő rendszer állomásai csakis iOS-szel működnek, azon van, hogy Androidra is készítsen valami hasonlót, amire még több berendezés csatlakoztatható.

Mindemellett szeretné, ha az AI még függetlenebb lenne, hogy további képességeket tudjon magától elsajátítani. A szoftver jelenleg Zuckerberg saját igényeit szolgálja ki, tehát ebben a formájában nem lehet piacra dobni, ám nem kizárt, hogy Jarvis befolyásolja majd a Facebook nagyobb AI stratégiáját is. A rendszer működéséről itt látható egy több helyen is humoros videó.

Forrás: Engadget és Facebook 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik