Gazdaság

Csak bruttó 25-25 ezer forinttal emelnék az audis dolgozók bérét

audi-gyár (audi-gyár, győr, )
audi-gyár (audi-gyár, győr, )

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) honlapján közzétette a munkáltatói béremelési javaslatot. E szerint a következő 2 évben bruttó 25-25 ezer forintos egységes béremelés lenne mindenkinek, a választható béren kívüli juttatások 595, illetve 620 ezer forintra híznának, és újdonságként meghatározták a jubileumi- illetve a lojalitás bónusz új összegeit is.

A szakszervezet megvitatta a bérajánlást, és nem elégedettek. Ők 45-45 ezer forintos béremelést szeretnének a következő két évre, a béren kívüli juttatásokat 650 ezer forintra emelnék már jövőre (ezt 2018-ra is megtartanák), továbbá azt szeretnék, ha a jubileumi- és lojalitás bónuszokat közösen a vállalattal dolgoznák ki, ezért tovább folytatják a tárgyalásokat.

A szakszervezet szerint a kormányzati intézkedések, mint például a munkáltatói járulékok csökkentése, de legfőképpen a garantált bérminimum összegének jelentős emelése is szükségessé teszik a nagyobb mértékű alapbéremelést.

Novemberben még úgy indultak a bértárgyalások, hogy az AHFSZ fejenként 55 ezer forintos béremelést kért minden dolgozóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik