Közélet

Gyanús kifizetéseket szerezne vissza a MÁV

A cég korábbi tizennégy felső vezetőjét érintő ügyben a gyanú szerint összesen mintegy 73 millió forint vagyoni hátrány érte a társaságot.

A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. megtette az első lépést, hogy visszaszerezze azokat a juttatásokat, amelyeket még 2010 előtt, a Gyurcsány-kormány idején kötött szerződések alapján szerinte jogtalanul fizettek ki jogelődjénél, a MÁV Informatika (MÁVI) Zrt.-nél – számolt be a Magyar Nemzet.

Munkaügyi pert indítottak Sz. György, a MÁVI korábbi értékesítési és üzletfejlesztési igazgatójával szemben, hogy megállapodás semmissége jogcímen fizessen részére mintegy húszmillió forintot és annak kamatait.

A 2009 novemberében a MÁV Informatika Zrt. ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával indított nyomozást vádemelési javaslattal zárta le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2012 májusában. A cég korábbi felső vezetését érintő ügyben a gyanú szerint legalább 73 millió forint vagyoni hátrány érte a MÁV leányvállalatát. A Fővárosi Főügyészség szerint azonban nem történt bűncselekmény, ám a MÁVI-nál a Legfőbb Ügyészség utasítására másodszor lefolytatott nyomozás is vádemelési javaslattal zárult – emlékeztet a lap.

Hozzáteszik, hogy a Fővárosi Főügyészség egyelőre a MÁVI-nál a Gyurcsány-kormány idején történt, összesen 460 millió forintos hűtlen kezelés gyanújával folytatott eljárásban sem döntött a vádemelésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik