Belföld

Gyülekezetbe indult a 15 éves Tamara, de nem érkezett meg – keresik

A lány tegnap, azaz pénteken délután tűnt el. Azóta nem adott életjelet magáról.

UPDATE: Jó hír érkezett. A rendőrség tájékoztatott minket, hogy Tamara épségben előkerült. A felhívás információi elavultak!

Eltűnés miatt keresi a rendőrség a 15 éves B. Tamara Leilát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága folytat eljárást az ügyben – olvasható a police.hu-n.

A lány 2016. december 9-én, pénteken 15 óra 45 perckor távozott a Budapest V. kerületi lakásából. Egy Budapest VII. kerületi gyülekezetbe indult, ahova azonban már nem érkezett meg. Azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre – áll a szombat reggeli felhívásban. A 15 éves lány 168 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja hosszú, szőkésbarna, melírozott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható B. Tamara Leilát felismeri, tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a

061/373-1000/140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik