Közélet

Bosszúból szétszórta a postás leveleit a kunszentmártoni őrjöngő

A villanyszámláját várta, de annyira, hogy éktelen haragra gerjedt, amikor nem kapta meg azt.

Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy kunszentmártoni férfit, aki augusztus elején dühében elvette a postás kerékpárját és szétszórta a leveleit. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt ítélték el. Egy év két hónap börtönt kapott, ám a büntetését négy évre felfüggesztették.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteki közlése szerint a 40 éves férfi azért vonta kérdőre a postást, mert tudni akarta, hol van a villanyszámlája. A nő közölte, nem hozott neki levelet, de a vádlott ezt nem fogadta el, továbbra is a számláját követelte, közben egyre inkább belejött a kézbesítő szidalmazásába. Egy szomszéd meghallotta az ordibálást, kiment és próbálta megnyugtatni a férfit, hiába. Ehelyett a dühöngő közölte: ő bizony leengedi a postás biciklijének kerekeit. El is kezdte keresni a hátsó kerék szelepét, majd hirtelen megragadta a kerékpárt, amelyet a nő maga mellett tolt, és áthajította az út túloldalára. A kerékpár kosarából kiesett a postás táskája is.

A férfi még ekkor sem csillapodott le, felkapta a táskát a benne lévő küldeményekkel együtt és legalább három-négy házhossznyira szétszórta, szétrugdosta azokat.

Az ítélet jogerős, a döntést mindkét fél elfogadta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik