Élet-Stílus

Hétévesen csak 3,5 kiló volt az éhező árvaházi gyerek

Születése után egyáltalán nem hízott. Majd egy szerető család örökbe fogadta. A változás hihetetlen.

Amikor a Tennessee államban élő Priscilla Morse először meglátta a bulgáriai árvaházban elé hozott kisfiút, az első gondolata az volt, biztos, hogy a gyerek meg fog halni. „Ijesztő volt” – jellemezte az amerikai nő az Inside Editionnek az első találkozást a kisfiúval, aki „csont és bőr volt” és „szó szerint úgy nézett ki, mint egy csontváz”.

A 33 éves Morse a Facebookon találkozott először a fiúról készült fotóval, és elmondása szerint azonnal eldöntötte, hogy meg kell mentenie. Felvette a kapcsolatot a bulgáriai árvaházzal, és tavaly júliusban utazott oda először, hogy találkozzon vele.

„Sokkoló volt” – mondta el a nő, hozzátéve, hogy a valóság rosszabb volt, mint amit a fényképeken lehetett látni. Annyira, hogy először azt hitte, rossz gyereket vittek hozzá, mert olyan kicsi volt, hogy nem hitte el, hogy egy hétéves gyereket lát. „A combja akkora volt, mint a mutatóujjam” – idézte a nőt a New Zeland Herald.

Morse és férje végül több személyes találkozás után tavaly októberben vitte haza Nashville-be a kicsit, akit a repülőtérről egyenesen egy gyerekkórházba szállítottak, ahol az orvosokat is sokkolta Ryan állapota, és azt gondolták, nem fog sokáig élni. „Még soha nem láttam orvosokat sírva fakadni” – mondta Morse az Inside Editionnek.


A kórházban kiderült, hogy Ryan újratáplálási szindrómától szenved, ami jelentősen megnehezítette feltáplálását. Emellett megállapították, hogy Little-kóros, kisfejűségtől szenved, gerincferdülése van, dongalábú és törpenövésű. Az orvosok végül csövön át kezdték el táplálni és végül idén márciusban már elkezdett hízni.

Most, egy évvel azután, hogy magukhoz vették, Ryan már majdnem hét kilogrammot hízott, és a Morse Facebook-oldalán látható képek tanúsága szerint egy igazán boldog kisfiúvá vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik