Közélet

Önti a pénzt a kormány a Mezőhegyesi Ménesbirtokba, mintha nem lenne holnap

Pedig a szakmabeliek szerint kiváló állapotú gazdaságról van szó, korszerű gépparkkal.

15 milliárd forintot költ a kormány arra, hogy megszerezze és saját elképzelései szerint fejlessze a Mezőhegyesi Ménesbirtokot, amely egyáltalán nem szorult volna állami mankóra – írja a Figyelő. A korábban magántulajdonban lévő társaság tulajdonosainak 2,1 milliárd forintot fizettek ki.

Ezen felül a Mezőhegyes határában néhány hónapja kiadott földeket visszavette a kormány az új bérlőktől, akiknek most hektáronként 150 ezer forint bánatpénzt fizetnek.

A nyolcezer hektár után ez összesen 1,2 milliárd forintot jelent. Gőgös Zoltán szocialista képviselő arra mutatott rá, hogy sokan ezzel jól járnak: a fideszes Simonka György unokatestvére például 21 millió forint kárpótlást kap, de egy Mezőhegyestől 260 kilométerre lakó minisztériumi dolgozónak is jár bánatpénz.

Ezen felül is öntik a pénzt a gazdaságba: egy november 28-i kormánydöntéssel hatmilliárd forint átcsoportosítását rendelték el az idei költségvetésből a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. feltőkésítésére. A cég még decemberben egymilliárdos támogatást kap „működőképességének fenntartására”, emellett a kormány kétszer ötmilliárd forintos fejlesztést is tervez.

A Figyelő azt írja, hogy a szakmabeliek ezt szkeptikusan fogadják. Megszólaltatták a nagygazdaság egyik partnerét, aki azt mondta: évek óta nyereséges, kiváló állapotú cégről van szó, amelynek jó és korszerű gépparkja van.

A cégadatok szerint az elmúlt öt évben szépen alakult az árbevétel és a nyereség, a saját tőke is megduplázódott, meghaladta a négymilliárd forintot.

A társaság volt résztulajdonosa és vezérigazgatója, Kun Mihály nem akart nyilatkozni. A lapnak azt mondta: megállapodtak és elszámoltak, ő már nem a cég alkalmazottja.

Az LMP-s Sallai R. Benedek úgy vélte: Mezőhegyesen eddig piaci alapon működő rendszer volt, ebből csinálnak olyat, ami milliárdjaiba kerül az adófizetőknek. A képviselő törvényjavaslatot készített annak érdekében, hogy a közpénzen feltőkésített társaságot később ne lehessen a Fidesz holdudvarába tartozó vállalkozóknak kijátszani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik