Sport

Franciák vehetik meg a Full Tilt Pokert

A világ második legnépszerűbb online pókertermét még júniusban zárták be. Most megoldás születhet.

A nyár eleje óta több tízezer játékos várja, hogy lezáruljon a pénzügyek hanyag kezelése miatt indított vizsgálat, és visszakapják a bent ragadt pénzüket a Full Tilttől.

A múlt héten zajlott a meghallgatás, amelynek során kiderült, a vezetők és tulajdonosok az évek folyamán mintegy 443 millió dollárt utaltak ki maguknak fizetés és részesedés jogcímén. Több profi játékos, aki egyúttal tulajdonos is, még ezen felül is milliós kölcsönöket vett fel, hogy ellensúlyozza a magas tétű asztalokon összeszedett veszteségeit.


Tom ’durrrr’ Dwan,
aki a Full Tilt Poker egyik szponzorált játékosa, de nem tulajdonos, bejelentette, hogy tartja a szavát, és 1 millió dollárt fog arányosan szétosztani a játékosok között, ha cége nem fizet.

Eközben újabb fejlemények is napvilágot láttak, az egyik végre kedvezőnek tűnik. Egy francia befektetői csoport ugyanis szándéknyilatkozatot juttatott el a Full Tilt vezetőségéhez, amelyben vállalják, hogy helyreállítják a cég hírnevét, és a játékosokat is kártalanítják.

Habár az üzlet megkötése még odébb van, a pletykák szerint a leendő befektető állítólag Laurent Tapie, a híres francia médiaszemélyiség és gazdag üzletember, Bernard Tapie fia. Az üzlet finanszírozását valószínűleg az apa segítségével oldják meg.

Bernard Tapie üzletemberként a sport világában is sikeresen tevékenykedett: 1990-1993 között az Adidas tulajdonosa volt, kerékpárcsapata megnyerte a Tour de France-t, futballklubjával, a legendás Olympique Marseille-jel ötször volt francia bajnok, 1993-ban pedig a Bajnokok Ligájában is elhódították a trófeát. Később Tapie a börtönt is megjárta, csalásért és vesztegetésért két évet ült.

A szándéknyilatkozat szeptember 30-ig érvényes, a játékosok bíznak abban, hogy rövidesen viszontlátják póker bankrolljukat.

A játékosok megvetését és dühét tükrözi az alábbi videoklip, amelyben a vezetőket, Howard Lederert és Raymond Bitart keresetlen szavakkal illetik. Vigyázat, a legnépszerűbb négybetűs angol szó többször is elhangzik!

Az említett videó – 18 éven felülieknek:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik