A Kórházak éjszakája kicsit átverős név, hiszen egyelőre csak egy kórház, a Szent Imre tartja meg, de azok alapján, amiket láttam és hallottam, az ötlet megérdemelne egy legalább akkora bulit, mint amekkorát a múzeumokban tartanak. A szervezők abból indultak ki, hogy az emberek csak hiszik, hogy ismerik a kórházakat, pedig nem is, pontosabban erősebbek a félelmek és az előítéletek, mint a konkrét tudás. Igazuk van. A kórházak világa tűpontos szabályok alapján működik, protokollok és kőkemény hierarchia uralja, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy káosz uralkodik. Az alábbi fotók félig ezt mutatják meg, félig pedig terápiás segédeszközként működnek azoknak, akik nagyon félnek ettől az egésztől.
Ez például a baleseti osztály várója. Elég béna hely, kerüld el! Ehhez persze az kell, hogy ne balesetezz.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 1 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5073-1024x684.jpg)
A baleseti egyik vizsgálója. Felhívnám a figyelmet az 1994-es formatervezésű monitorra!
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 2 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5077-1024x684.jpg)
Helyzet van, megszólalt a riasztó: valakinek leállt a szíve vagy a légzése. Az orvosok és ápolók rohannak; bárhol is vannak az épületben, egy-két percük van, hogy odaérjenek.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 3 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5082-1024x684.jpg)
A műtő kívülről.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 4 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5097-1024x684.jpg)
Nagyon fontos, hogy ez nem így történik!
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 5 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5105-1024x684.jpg)
Ahogy ecsetelik a hasi műtét menetét, az önként jelentkező álbeteg mosolya egyre kevésbé őszinte.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 6 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5115-1024x684.jpg)
Itt éppen azt magyarázzák, hogy kell átszúrni a hasfalat, hogy bevezethessék a laporoszkópos csövet. Nézzék azt a tekintetet!
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 7 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5123-1024x684.jpg)
Most azt ecsetelik, hogy műtenének ki belőle egy egész kulcscsomót, ha például lenyelte volna. Az úr, aki ezek után valószínűleg soha nem nyel majd le egy kulcscsomót sem, inkább becsukja a szemét.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 8 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5140-1024x684.jpg)
Ica bedugja a laporoszkópot, hogy még meggyőzőbb legyen a mutatvány. Az asztalon fekvő úr arcát mindenki képzelje el.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 9 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5148-1024x684.jpg)
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 10 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5159-1024x684.jpg)
Nem akarjátok tudni, mit magyaráz a műtős, illetve mit reprezentál az ujja.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 11 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5198-1024x684.jpg)
Szemvizsgálat.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 12 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5246-1024x684.jpg)
Nézd ezt a képet addíg, amíg meg nem barátkozol a fül-orr-gégészeti eszközök látványával! Nem is olyan szörnyű, ugye?
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 13 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5264-1024x684.jpg)
Ezt is! Kitartás!
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 14 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5307-1024x684.jpg)
Olyan ritka egy fotós életében, hogy elkaphatja azt az ezredmásodperc alatt elillanó pillanatot, amikor egy férfi megbán valamit. Ez a férfi éppen most bánja meg, hogy önként jelentkezett.
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 15 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5271-1024x684.jpg)
Nem ezért…
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 16 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5265-1024x684.jpg)
…hanem ezért. Ez bizony egy jól megteremett orrpolip. Ha hagyomány lesz a Kórházak éjszakája, óvatosan tessék önként jelentkezni!
![Belógtunk egy műtőbe, oltári buli volt! 17 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/12/dsc_5302-1024x684.jpg)