Gazdaság

A Ritzben magasztalták a TriGranitot

A TriGranit, Közép-Európa egyik legnagyobb integrált ingatlanplatformja nyerte el a Construction & Investment Journal Év Befektetési Tranzakciójadíját – adta hírül a cég. Ezzel rövid időn belül már másodszor díjazta a szakma a magyar irodapiac mindenkori legnagyobb tranzakcióját, a vállalat által fejlesztett budapesti Millennium Towers irodaépületeinek (lásd: nyitókép) 175 millió euró értékű eladását.

A TPG Real Estate tulajdonában lévő TriGranit és a Heitman LLC közösen értékesítették a 70,400 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező, „A” kategóriás, négy épületből álló irodakomplexumot. A vevő a CA Immo, közép-európai irodaépületekre szakosodott vállalata. A díjnyertes további 35 000 négyzetméternyi irodafejlesztést tervez a Millennium Városközpont területén a közeljövőben.

Rangos elismerésnek számít

A Construction & Investment Journal által létrehozott díj a legrégibb és legrangosabb szakmai elismerés a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon. Az idén 8. alkalommal kiosztott díjat azzal a céllal hozták létre, hogy díjazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó projekteket, vállalatokat és szakembereket. A Gálát a Ritz Carlton Hotelben rendezték meg, melyen a magyar ingatlanpiaci szakma számos kimagasló személyisége vett részt.

Különös megtiszteltetés és elismerés számunkra ez a díj, hiszen 2008-ban, a Millennium Towers irodakomplexum nyerte el a CIJ Award Év legjobb Ingatlanfejlesztése díjat, most pedig ennek a vagyonelemnek az értékesítése kapta Év Befektetési Tranzakciója díját. Bízzunk benne, hogy a következő magyarországi fejlesztésünk, a 35.000 négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező Millennium Gardens irodaház projekt, amely a Dunaparton a MÜPA, a Nemzeti Színház és a leendő Kongresszusi Központ közvetlen közelében helyezkedik majd el, hasonló sikereket ér majd el – mondta a díjkiosztón a cég vezérigazgatója, Török Árpád.

2016-os év kifejezetten aktív és sikeres volt a fejlesztési és ingatlankezelési piacon a vállalat számára. Szeptemberben nyílt meg a krakkói B4B irodakomplexum hatodik épülete, az F épület és a hetedik G épület pedig 2017 elejére készül el. A cég sikeresen lezárta a krakkói 92,300 négyzetméter alapterületű Bonarka City Center bevásárlóközpont értékesítését, ami a legnagyobb önálló vagyonelem értékesítés volt a 2016-os lengyel ingatlanpiacon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik