Belföld

Autóval szálltak bele a csepeli plázába az ékszertolvajok – elkapták a harmadikat is

Elkapták annak a tolvajbandának a harmadik tagját is, akik idén februárban autóval hajtottak egy csepeli ékszerbolt falának, hogy megszerezzék az értékes árut. A 24 éves fiatalra kedden csaptak le. A rendőrség rendőrség csütörtökön ezzel együtt közölte: cinkosait időközben már el is ítélték jogerősen.

Ahogy arról beszámoltunk,  a tolvajok február 29-én hajnalban érkeztek meg a csepeli bevásárlóközponthoz és kocsival kiszakították az egyik utcafronti falat, hogy bejussanak a mögötte lévő üzletbe. “Akciójuk” után elszáguldottak a helyszínről, a rendőrök pedig a nyomukban voltak. A menekülők végül nem jutottak messzire, a sofőr egy körforgalomba elvesztette az uralmát a jármű felett. A kocsi összetört, a tolvajok pedig kiszálltak és próbáltak elfutni. Ez csak egyiküknek sikerült.

A 24 éves fiatalt kedd délelőtt kapták el Tápiószecsőn. Őrizetbe került lopás miatt, illetve kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Elfogásáról videó készült:

Olvasói sztorik