Nagyvilág

Egymást rakétázhatják csütörtökön az oroszok és ukránok

December 1-től rakétázós hadgyakorlatot tart az oroszok által bekebelezett Krím mellett Ukrajna. Moszkva persze provokációnak veszi ezt, és azzal fenyeget, lelő mindent, ami mozog és rakétahajtóműve van.

Ukrajna nem áll el az előre betervezett rakétagyakorlat megtartásától az Oroszország által bekebelezett Krím közelében. Pedig a moszkvai védelmi minisztérium állítólag rakétacsapással fenyegette meg az országot – jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerdán.

Liszenko szerint Ukrajna szuverén ország, hadgyakorlatait és fegyvertesztjeit szigorú rendben, előre betervezve és nemzetközi normáknak megfelelően hajtja végre.

Ukrajna déli részén december 1-2-án készül az ukrán fegyveres erők légi ereje hadgyakorlatot tartani, ekkor rakétákat fognak kilőni. Liszenko szerint a gyakorlat a levegőben zajlik, a nyílt tenger fölött, a nemzetközi normák szigorú betartásával. Ukrán források szerint az orosz védelmi minisztérium november 26-án kelt levelében arra figyelmeztette Kijevet, hogy ha megtartja a hadgyakorlatot, az orosz fél tüzet nyit az ukrán rakétákra és a csapást mér a kilövő állásokra is.

Építik a bástyákat az oroszok

Jelentések szerint Oroszország Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepít a Krím félszigetre. Mintegy 10 jármű – köztük négy kilövőállás két rakétaszállító konténerrel – várhatóan szerdán érkezik a félszigetre.

(A két hónappal ezelőtti krími orosz hadgyakorlat videója.)

Egy ismert orosz blogger szerdán fotókat tett közzé az interneten, amiken állítólag az látható, hogy a Krím székvárosában, Szimferopolban harckocsik, valamint tarackágyúkat és más katonai eszközöket szállító járművek haladnak az utcákon. Az InformNapalm nemzetközi szervezet önkéntesei videofelvételt tette közzé, amin állítólag a Krím keleti részén lévő Kercsben láthatók haditechnikai eszközök, köztük légvédelmi rakétarendszerek.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség is arról számolt be szerdán, hogy a Krímben az orosz légvédelmi erőket készültségbe helyezték. A fokozott készültség a légvédelemnek nemcsak a szárazföldi, hanem a Fekete-tengeri Flotta hajóira telepített eszközeire is kiterjed.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai sajtóértekezletén nem tudott válaszolni arra, vajon Vlagyimir Putyin orosz elnök adott-e utasítást a tervezett ukrán rakétakilövésekre adandó katonai válasz előkészítésére. Peszkov szerint Moszkva reméli, hogy Kijev nem enged meg olyan törvénytelen lépéseket, amik veszélyeztetnék az Oroszország fölötti légi forgalmat.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő “újabb nagyszabású provokációnak” minősítette a tervezett rakétakilövéseket, aminek célja szerinte a két ország közötti konfliktus elmélyítése, valamint annak kimutatása, hogy szüksége van Ukrajnának más országok, köztük az Egyesült Államok oltalmára.

Rakétázásra figyelmeztettek az ukránok

Korábban az orosz szövetségi légiközlekedési hatóság, a Roszaviacija közölte: Ukrajna egyoldalúan, a nemzetközi megállapodásokat megsértve úgy döntött, hogy csütörtökön és pénteken rakétakilövéseket hajt végre az Oroszországi Föderáció szuverén légterében, ami veszélyezteti a légiközlekedést. Kijev erről először múlt csütörtökön adott ki hivatalos nemzetközi légügyi értesítést (NOTAM-ot).

Ukrajna kedden újabb NOTAM-okat bocsátott ki, amelyekben újabb veszélyeztetett övezeteket jelölt ki a Fekete-tenger nemzetközi vizein, valamint részben az Oroszország által saját területi vizeinek tekintett területek fölött, a Krímtől délnyugatra és délkeletre. A Roszaviacija szerint a krími légtér lezárásának kérdése “nem áll fenn”. A TASZSZ emlékeztetett rá, hogy Oroszország területi vizeinek szélessége 12 tengeri mérföld (22,2 kilométer).

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik