Nagyvilág

Autók elé dobta kutyáját a rendőrök elől menekülő bolti tolvaj

Majd vécének használta a rendőrautót, háromszázezer forintos kárt okozva a járműben.

Állatkínzás, lopás és rongálás vádjával indítottak eljárást egy 28 éves floridai nő ellen, aki összepisilt és összekakilt egy rendőrautót, miután elfogták bolti lopás miatt – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint Arlene Mena menekülés közben az autók közé dobta kutyáját egy forgalmas úton. Az ebet a nőt letartóztató rendőr mentette meg.

A letartóztatásáról szóló rendőrségi jegyzőkönyv szerint Arlene Mena három üveg sört lopott egy éjjelnappali boltból a floridai Hollywood városában. Ezt észrevették az üzlet alkalmazottjai, akik jelentették az esetet a rendőrségen.

Egy járőr a bolt közelében bukkant rá a nőre, aki a felé közelítő rendőrt látva gyorsan szaladni kezdett, de alig tíz méter után elesett – írta a ClickOrlando. Ekkor a karjában lévő kutyáját behajította az autók közé. Menát a rendőr ekkor elfogta, megbilincselte, és berakta járőrautója hátsó ülésére. Majd elindult megmenteni az ebet. A rendőrség közlése szerint több autó is majdnem elütötte, de a kutyát végül sikerült sértetlenül kimentenie a rendőrnek a forgalmas útról.

A rendőr ezután visszavitte Menát a bolthoz, hogy befejezze az esetről szóló jelentését. Közben a nő az autó ablakait rugdosta, és az utastérben lévő plexiüveget ütlegelte. A rendőr többször is figyelmeztette, le fogja fújni paprikaspray-el, ha nem hagyja abba, de a nő tovább folytatta őrjöngését.

A rendőr végül a lehúzott hátsó ablakon keresztül lefújta a nőt, aki bosszúból összevizelte és összekakilta a hátsó ülést, valamint összeköpködte az utasteret. A rendőrség közlése szerint a javítási és takarítási költségek elérik az ezer dollárt (majdnem 300 ezer forint). Mena előzetes letartóztatásba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik