Sport

361 millió forintot nyert a magyar pókeres Las Vegasban

Koroknai András (wsop main event, koroknai andrás)
Koroknai András (wsop main event, koroknai andrás)

Koroknai András a világbajnoki döntőig menetelt, a Las Vegas-i fináléban pedig a hatodik helyet tudta megszerezni, így 361 millió forintot tehetett zsebre.

Az már régóta köztudott tény, hogy Koroknai András első magyarként jutott be a póker világbajnokság fináléjába, a három hónapos várakozási idő után ma éjjel 1-kor végre elrajtolt a várva-várt döntő.

Ezen Koroknai végül a hatodik helyet szerezte meg, és bár lemaradt a bajnoki címről, így sem búslakodhat, ugyanis 1 640 000 dollárt, átszámolva nagyjából 361 millió forintot nyert – írja Magyarország vezető pókeres hírportálja.

Július elején kezdődött meg a World Series of Poker főversenye, azaz a 10 ezer dollár nevezési díjú póker világbajnokság, amelyen hét napi játékot követően 6 598 játékos között jutott be a kilencfős fináléba Koroknai András, aki egyébként ezt a tettet első magyarként hajtotta végre.

Már ötödik éve, hogy a lebonyolítás szerint a döntő asztalt három hónapos csúszással rendezik meg, így adva nagyobb hírverést a póker legfontosabb eseményének.

Magyarország idén kiemelkedő helyzetben volt Koroknai révén, aki egyedüliként szerepelhetett nem amerikaiként a fináléban, sőt Jesse Sylvia mögött a második legtöbb zsetonnal rendelkezett a döntőt megelőzően.

Erre a döntőre természetesen rengeteg szurkoló látogatott ki, akik valósággal megtöltötték a Las Vegas-i Penn & Teller Theater termét, ahol magyar idő szerint éjjel egykor indult meg az osztás.

Az első kiesőre nem is sokat kellett várni, Steve Gee blöffölte el zsetonjait, Russel Thomas ezt remekül szagolta ki, így Gee a kilencedik helyen 754 ezer dollárt nyert.

A következő áldozat Robert Salaburu lett, ő dámapárral vesztett allint királypár ellen, a nyolcadik helye 971 ezer dollárt hozott neki a konyhára. A hetedik pozíciót az amatőr zsugás, Michael Esposito szerezte meg, A-J kombinációval ment allin, a döntő nagy esélyese, Greg Merson A-K-lyal megadott, és a jobb lap ki is tartott.

Sajnos Merson okozta Koroknai vesztét is, aki egy kényes partiban ment allin Merson sokadik visszaemelésére K-Q lapokkal, az amerikai ellenfele ismét csak A-K-t mutatott. A 8-3-2-7-7 közös lapok nem segítettek Koroknain, aki ezzel a hatodik helyet csípte meg, és egészen pontosan 1 640 902 dollárt, átszámolva 361 millió forintot tehetett zsebre.

Ma egyébként három főig játszották a döntőt, az utolsó ütközetről Jeremy Ausmus és Russel Thomas maradtak még le. A nagyjából félnapos pihenő után Greg Merson, Jesse Slyvia és Jacob Balsiger folytathatják, ebből trióból kerülhet majd ki ugyanis az idei pókervilágbajnok, aki 8 és fél millió dollárral gazdagodik majd a kaszinók fővárosában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik