Kultúra

A film hőskorában léggömbökből készült szövegbuborékokkal dobták volna fel a filmeket

A jelenetek így olyanok lettek volna, mint egy vicces, élő képregény, tehát kár, hogy az ötlet korán hamvába holt.

Látott már némafilmet? És zavarták a jeleneteket elválasztó, szokszor az egész film tempóját megtörő közcímek? Jobban tetszett volna, ha a képregényekhez hasonló, szövegbuborékos megoldással kicsit életszagúbbá válik az egész?

Nyugalom, erre már száz évvel ezelőtt is gondoltak: a többek közt kereskedőként, feltalálóként és történetíróként is magasan jegyzett Charles Felton Pidgin 1916. szeptemberében adta be saját bevallása szerint is forradalmi ötletét, melynek köszönhetően a társalgás láthatóvá vált volna: felfújható léggömbök hordozzák a szavakat, melyeket a szereplők értelemszerűen saját maguk fújtak volna fel a jeleneteikben.

pidgin

A feltaláló a szabadalmi leírásban megjegyezte, hogy értelemszerűen bármilyen alakú léggömbök tökéletesek a feladatra, és hogy ez a megoldás rengeteget segít a filmek még reálisabbá tételén, hiszen a szavak így nem egy óriási, a filmet darabokra szaggató fekete kartonon, hanem az éppen beszélők szájából úsztak volna ki.

A rendszert jó eséllyel persze egyetlen alkalommal sem használták, de a filmkritikusok még hónapokon át jóízűen nevettek rajta, hiszen mennyire szörnyen festene már, ha a férfi főszereplő léggömbfújástól eltorzult arccal jelentené be, hogy

Szeretlek, légy az enyém!

Mire a szerelmes nő ugyanilyen arccal válaszol:

Már a tiéd vagyok, drágám!

A fura ötletet a következő években szerencsére egyáltalán nem emlegették újra, egy évtizeddel később pedig a némafilmeket leváltották az első hangosfilmek, így a buborékok ötlete bevonult az elfeledett, fura találmányok sorába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik