Foci

BL: a Bayern mindent megtett azért, hogy ne legyen csoportelső

A Bayern München rosztovi vendégjátékával magyar idő szerint már este hat órakor megkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör ötödik fordulójának szerdai játéknapja. Bár a német együttes már továbbjutott, míg az orosz kiesett, mindkét gárda számára volt tétje az összecsapásnak. A Bayern még küzd a csoportelsőségért az Atléticóval, míg a Rosztov a csoport harmadik helyére, így az Európa Ligára pályázik.

Carlo Ancelotti csapatának nyernie kellett, hogy életbe tartsa az kvartett első helyéről szőtt álmait. A madridiak három ponttal előzték meg őket a forduló előtt, a záró körben pedig majd Bayern-Atlético csörtét rendeznek. A BL-újonc ugyanúgy egy ponttal állt. mint nagy ellenfele, a PSV.

Az olasz szakember Neuer sérülése miatt Ulreich kapust vezényelte a kezdőbe, de lehetőséget kapott a szinte állandóan sérült Badstuber is.

Az első félidőben két gólt leszámítva gyakorlatilag semmi sem történt. A Rosztov masszívan védekezett, a kontrákra épített, míg a Bayern a felállt védelem előtt passzolgatta a labdát.

A bajorok a 35. percben szerezték meg a vezetést, Renato Sanches szép egyéni alakítása után a hazaiak védője, Cesar Navas nemes egyszerűséggel Douglas Costa elé passzolt, aki bal belsővel a léc alá csavart (0-1).

 

 

A Rosztov még a szünet előtt egalizálni tudott, Douglas Costa eladott labdája után Poloz megelőzte a bizonytalan Boatenget, majd Azmoun elé talált, aki elfektette a visszafutó német bekket és a hosszú alsóba csavart (1-1).

 

 

A fordulást követően hamar felpörögtek az események. A 49. percben Boateng buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Poloz magabiztosan értékesítette (2-1). Három percig vezetett a vendéglátó, Ribéry remek passza után ugyanis Bernat lőtte ki a rövid felsőt az ötös sarkáról (2-2).

Poloz büntetője:

Bernat találata:

Az egyenlítés után sem szakadt meg a Bayern, a nagyszerűen küzdő hazaiak pedig újra megszerezték a vezetést. A 67. minutumban Polozt buktatták a tizenhatos előterében, Noboa pedig nagyszerűen tekert a kapu bal sarkába (3-2).

Az utolsó 15 perc felborult a pálya, ekkor már nagyon nyomott a német alakulat, de kiegyenlítenie nem sikerült. Amennyiben az Atlético egy pontot szerez este hazai pályán a PSV ellen, bebiztosítsa a csoportelsőségét.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

Eredmény – Bajnokok Ligája, D-csoport, 5. forduló

FK Rosztov – Bayern München 3-2 (1-1)
Gólszerző: Azmoun (45.), Poloz (49. – büntetőből), Noboa (67.) ill. Douglas Costa (35.), Bernat (52.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik