Nagyvilág

Mindennél halálosabb az új topdrog

Újfajta kábítószerbe van belebolondulva Amerika, és a fél világ. A Fentanyl egy szupererős ópiátszármazék, amiből már két milligrammos adag is halálos lehet egy átlagember számára.

A szintetikus szert végső stádiumban lévő, haldokló rákbetegeknek fejlesztették ki, akik annyira hozzászoktak a fájdalomcsillapítókhoz, hogy egy normál gyógyszer hatását meg sem érzik.

Egy kiló Fentanyl előállítása nagyjából négyezer dollárba (kb. 1,2 millió forintba) kerül, az utcán, kiporciózva viszont 5 – 20 millió dollárt (1,5 – 6 milliárd forintot) lehet kaszálni vele. Elképesztő profit ez, különösen, ha azt nézzük, hogy bár egy kiló tiszta heroint előállítása nagyjából ugyanannyiból jön ki, annak az utcai értéke csak 100-250 ezer dollár (29 – 73 millió forint) körül mozog. Ehhez jön még hozzá, hogy míg a heroin gyártásához mákültetvényeket kell fenntartani, a Fentanyl készítéséhez elég egy labor.

Nem csoda, hogy az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt a Fentanyllal kapcsolatos bűncselekmények száma. És ezzel egyenes arányban a túladagolásos halálesetek száma is. Több mint valószínű, hogy mindkét szám nőni fog: a Fentanyl egyszerűen túl jó üzlet a drogkereskedőknek.

(VICE News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik