Szórakozás

Alföldi Róbertre 28 évig nem volt kíváncsi az apja

A színész/rendező a Viasat3 Lakástalkshow-jában nyílt meg Lovász Lászlónak, akinek nem csak arról mesélt, hogy a magánéletével nincs minden rendben, ezért is temetkezik a munkába, de rossz gyerekkkoráról és apjával való kapcsolatáról is beszélt.

Alföldi Róbert közel a 30-hoz ismerte meg az édesapját, miután úgy döntött, felveszi vele a kapcsolatot. Mindezek ellenére nincs benne tüske azért, amiért apja évtizedekig nem érdeklődött utána. Sőt, kifejezetten remek embernek tartja.

Ha az ember úgy dönt, hogy 28 évesen találkozik az apjával, akkor két dolgot csinálhat. Az egyik, hogy nagyon csúnyán megalázza, számon kéri, felháborodik és kikéri magának, tehát revansot vesz, vagy megnézi, ki ez az ember. Engem a második érdekelt. Ő elkezdett magyarázkodni, mondtam, hogy ez tök felesleges, ezt nem lehet kidumálni. Hogy 28 évig miért nem vagy kíváncsi a gyerekedre, arra nincs mentség. Tehát inkább nézzük azt meg, hogy te ki vagy. És egy csodálatos ember, és borzasztó lehetne az életem, ha nem találkoztunk volna. Arra, hogy 28 évig nem volt rám kíváncsi, arra tényleg nincs magyarázat, de ha én azzal kezdek el foglalkozni, akkor vele nem tud létrejönni semmi valós kapcsolat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik