A Népszabadság értesülései szerint az állami tulajdonú Szövetkezeti Üzletrészhasznosító Kft. júliustól kifizeti azokat a csőd-, felszámolási, illetve végelszámolási eljárás alá vont szövetkezeti üzletrészeket, amelyek vételárát az adásvételt korábban bonyolító Casa Kft. az idén nem tudta folyósítani. Úgy tudjuk, az öszszességében 3,3 milliárd forintos tranzakció megindításáról tegnap döntött az állami vagyonkezelő igazgatósága. Az üzletrészek névértéken történő felvásárlásáról az Orbán-kormány utolsó hónapjaiban született döntés, s eddig több mint negyvenmilliárd forintnyi szövetkezeti értékpapír került az állam birtokába.
Ajánlott videó
- 13:11 Fodor Csenge a kapitánnyal való nézeteltéréséről: Jól viseltem, nincs visszhangja a lelkemben
- 13:05 A Bubi bicajok nem tűntek el, csak átalakultak – Manfred lett a nevük
- 12:56 Teleki Pál haláláról és a Hungaroring kezdeteiről is készül dokumentumfilm, utóbbi 285 millió forint támogatással
- 12:46 Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:24 Az Allee lett az Év Bevásárlóközpontja – ünneplés és kuponnapok márciusban
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:51 Ez lehet a Xiaomi eddigi legkülönlegesebb telefonja
- 05:30 Kvíz: Teszteld ezzel a 10 kérdéssel, mennyire mozogsz otthonosan a DiCaprio-filmek világában
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusán
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 08:16 Katalin hercegné két hároméves kislányt is boldoggá tett, miközben az Ír Gárdával ünnepelt
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
