Sport

Gelencsér Péter 22 ezer dollárt nyert az online világbajnokságon

dollár (dollár, )
dollár (dollár, )

A magyar online profi, Gelencsér „Iteopepe88” Péter 22 ezer dollárt kaszált ma hajnalban a PokerStars világbajnokságán.

A vegyes pókerjátékok koronázatlan magyar királya, Gelencsér „Iteopepe88” Péter ma reggelre virradóan 22 ezer dollárt, átszámolva 4.7 millió forintot nyert a PokerStars online világbajnokságán – írja a Poker.hu.

423 játékos gyűlt össze a virtuális pókerasztalok mellett a WCOOP, azaz a PokerStars World Championship of Online Poker versenysorozatának 2-7 Triple Draw versenyén. A 320 dolláros nevezési díjnak köszönhetően a nyereményalap 128400 dollárra nőtt, amiből 54 zsugás vehette ki a részét.

Három magyar kártyás jutott el a pénzig, „AndrewBoccia” a 27. helyen, míg „Cshosz” a 23. pozíciót szerezte meg, mindketten közel ezer dollárt kaparintottak meg.

Az igazán nagy pénzt természetesen a döntő asztal, a finálé jelentette, ahova Gelencsér Péternek sikerült bejutnia.

A döntőt a harmadik helyről kezdhette meg a magyar játékos, sőt az első partik egyikében kiejtette egyik legerősebb riválisát a norvég „Donald”-ot.

Ezzel már is csak öten küzdhettek tovább a bajnoki címért, amikor is a svéd „erras” ötödik sebességfokozatba kapcsolt, és szinte mindenkit kiejtett. Kivéve Gelencsért, aki a párbajt kis előnnyel várhatta.

A két játékos végül testvériesen megállapodott, két óra csatározás után alkut kötöttek, aminek köszönhetően Gelencsér 22 ezer dollárt, míg svéd ellenfele 21 683-at kapott, a győztesnek járó további ezer dollárért párbajoztak tovább.

Sajnos ezt már nem sikerült megszereznie „Iteopepe88”-nak, a döntő partiban egyel rosszabb kombinációt alakított ki mint „erras”, aki ezzel begyűjtötte a bajnoki címet, és végül 22 683 dollárt vághatott zsebre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik