Belföld

Végre kiderült, kinek “vén kurvázott” a szolnoki polgármester

Megírtuk, “vén kurvázott” a szolnoki polgármester, ezek után Szalay Ferenc bocsánatot kért.  A polgármester hozzátette, a felvétel valódi, elhangzott az ominózus mondat, azonban azt egy magánbeszélgetés részeként, nem a napirendi ponttal összefüggésben mondta.

Az MSZP most kikérte a teljes hangfelvételt:

Kiderült, mi volt ez a “magánbeszélgetés” (58.perctől hallható):

Szalay Ferenc: 15 igen, 2 nem szavazattal elfogadtuk az előterjesztést. Köszönöm szépen, a hölgyeknek is köszönöm szépen a jelenlétüket! Következő napirendi pontunk a kilencedik, a Pallasz Athéné Egyetem és városunk együttműködéséről szól. Dr. Lakatos Vilmos dékán urat köszöntöm.

Szabó István alpolgármester Szalay Ferencnek: Szegény Vilmos végigülte, köszönd meg majd neki a türelmét!

Szalay Ferenc: Ennyi hülye vén kurvát együtt!

Ebből azért úgy tűnik, ez nem annyira magánbeszélgetés volt, Szalay Ferenc mégiscsak a lakókra akadt ki, mert az alpolgármester arra utalt, hogy a dékánnak is végig kellett ülnie a vitát, ami a tiltakozó nők miatt húzódott el.

(Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik