Rudy Giulianit tartják a legesélyesebbnek a jövőre felálló Donald Trump-kormány külügyminiszteri posztjára, azaz hogy előfordulhat, hogy csak tartották. A Politico ugyanis arról ír, hogy a poszttal nem túl összeférhető módon korábban pénzért adott tanácsokat külföldi kormányoknak.
Giuliani 2007-ig volt New York polgármestere, az ő vezetése alatt történtek a New York-i terrortámadások is. Amikor visszavonult, jó bizniszbe kezdett, ügyvédkedett és konzultált, ebből millió dollárok hullottak az ölébe. Kiknek is segített Giuliani?
Például az iráni Mudzsahedin i-Halknak, ami azt akarta elérni, hogy Washington vegye le a terrorszervezetek listájáról. Giuliani tartott is az amerikai külügyben egy ékes beszédet, 2012-ben pedig megszűnt a szervezet terroristának lenni.
Olajtól ragad a kéz
Segített a cége a katari állami olajcégnek is biztonsági tanácsadással. Tanácsokat egy szingapúri szerencsejáték-projekthez is adtak, aminek az a pikantériája, hogy egy olyan üzletember érdekeltsége, aki közel áll az észak-koreai rezsimhez. Ez utóbbiról Giuliani azt nyilatkozta az NBC-nek, hogy mindössze 1 százalék a tulajdonrésze, ez igazán nem sok.
Giuliani cége segítette a TransCanadát is, a vállalatot, ami az ellentmondásos és Barack Obama által leállított Keystone XL olajvezetéket építené (és Trump engedélyezné ismét az építkezést). Giuliani egy megbüntetett fájdalomcsillapító gyártójának is tanácsolgatott, ahogy venezuelai és szaúdi olajos érdekeltségeknek is.
Az egész ügy azért érdekes, mert Hillary Clintont zömmel azzal támadták a kampányban, hogy férjével közös alapítványa rengeteg külföldi adományt fogadott el, ráadásul necces megítélésű országoktól is. Clinton azzal védekezett, hogy Giulianival ellentétben ő nem a saját meggazdagodására fordította a pénzeket.