Mobil

Jön az okosóra, amit nem kell tölteni – soha

Nincs benne akkumulátor, elem, mindössze egy élő ember szükséges hozzá.

Na, ez az, amire vártunk. Egy technikai eszköz, amit nem kell soha tölteni. Az órák esetében a mozgási energia átalakítása megoldott, hiszen minimális az energia igény, de egy okosóra esetében ez sokkal nehezebb feladat.

Bármilyen nehezen hihető, a Matrix PowerWatch fejlesztői áthidalták a problémát és egy olyan energiaforrást találtak, ami mindig kéznél van, és soha nem merül le.

Ez pedig az emberi test.

Az óra a szervezet által elégetett kalóriák következtében termelődő hőt hasznosítja és alakítja át elektromos árammá. Ha az ember csuklóján van az óra, a bőr melegét veszi fel, amint lerakjuk, alvó üzemmódba helyezi magát, de előtte még minden adatot lement a memóriájába. Amint visszakerül a karra, máris magához tér és lehet is használni.

Az óra mindezt a Seebeck hatáson alapuló, hőelektromos technológiával oldja meg, amihez speciális fémeket és szenzorokat alkalmaznak. Az aktívan sportolóknak jó hír, hogy a mozgással megnövekedett test hő több energiát is termel, de az is fogja tudni használni, aki nem végez extra feladatokat, csak jön-megy a nap folyamán.

A tervezéskor nyilván spóroltak az energiával, ahol csak lehet, így nem kell csodálkozni a monokróm kijelzőn. Az óra egyébként tudja a fontosabb okosóra funkciókat (mobilos értesítés, alvásfigyelés, lépésszámlálás), viszont az érzékelő miatt a többiekhez képest egy extrával is szolgál: hajszálpontosan méri az elégetett kalóriák számát.

matrix_powerwatch

Az 50 méterig vízálló Matrix PowerWatchből pár tucat működő prototípus létezik, így a következő állomás a tömeggyártás megkezdése. Ehhez az Indiegogo oldalán indítottak kampányt, ami elég jó állapotban van, hiszen már két hónappal a vége előtt összehoztak 150 ezer dollárt. A késztermék majd csak jövő nyáron érkeznének, a széles terítés pedig legfeljebb szeptember-október környékén.

Az óra nem is drága: már 40 ezer forintnak megfelelő dollárért lehet rendelni, csak éppen ki kell várni az a nem kevés időt, mire elkészül. Az ötlet azonban nagyon jó, még több ilyet!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik