Szórakozás

Tóth Verát már vissza is csábította a TV2

A jelentős fogyása után újabb műtétre váró énekesnő 2014-ben a Sztárban sztár műsorában szerepelt, a nyáron pedig az RTL Klub gyerektehetségkutatójával, a Kicsi Óriásokkal volt elfoglalva. Utóbbi alig másfél hónapja ért véget, de Tóth Vera máris visszatért a TV2-höz. A november végén induló Sztárban sztár+1 kicsiben ugyanis már biztosan láthatjuk.

A Sztárban sztár vasárnapi döntőjének végén, Veréb Tamás győzelmének kihirdetése után, azt is bejelentették, hogy kik szerepelnek majd az átváltozóshow gyerekes kiadásában. A műsorvezető Tilla marad, a zsűriasztal mögött pedig Ábel Anita, Csobot Adél, Rákóczi Ferenc és Pély Barna ülnek majd. A szereplők között ott lesz: Szandi, Feke Pál, Pál Dénes, Bereczki Zoltán, Koós Réka, Király Linda, Péter Sramek, Dér Heni, Sipos Peti és Tóth Vera is, aki az Ének iskolájának nyertesével, Farkas Zsoltival énekel majd.

Szerény és tehetséges gyerek, öröm lesz vele dolgozni, korábban már énekeltünk együtt Az ének iskolájában, jó érzés, hogy hozzásegítettem a győzelemhez

– nyilatkozta a Blikknek Vera, aki már 33 kilót adott le, így könnyebben formálja majd meg a rászabott karaktereket.

Így többféle karaktert lesz módom megformálni, egy forrónadrágos Be­yoncét azért nem biztos, hogy vállalnék. Ahhoz kellene még 15–20 kiló mínusz – amúgy is ennyi szerepel a tervemben – , de egy hosszú ruhás már menne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik