Foci

Botrány Romániában: Lewandowski mellett robbant a petárda, bunyó a lelátón

Kis híján nagyon nagy baj történt Bukarestben. A szurkolók balhéztak, a lengyelek támadóját, Robert Lewandowskit majdnem eltalálta egy pirotechnikai eszköz.

Eseménydúsra sikeredett a Románia-Lengyelország világbajnoki selejtező pénteken este, Bukarestben. A meccset 3-0-ra megnyerte Lengyelország, ezzel csoportjában átvette a vezetést Montenegrótól.

Helyi értesülések szerint a Dinamo Bukarest drukkerei provokálták a lengyel szurkolókat, majd aztán el is kezdődött a bunyó. Az alábbi videóban ez jól látszik.

Ennél sokkal szomorúbb történés volt, amikor az első félidő végén Robert Lewandowski mellett felrobbant egy petárda. Nem találta el a lengyelek gólvágóját, ugyanakkor nagyon közel volt a robbanás, így a hangrobbanás miatt a földre került, és percekig próbált “helyrerázódni”. Ne feledjük, óriási hangja van egy ilyen eszköznek, főleg, ha az ember nem számít rá.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

Lewandowski aztán “büntetett”, a második félidőben két gólt vágott, fölényessé téve így a lengyel sikert.

Romániában igen gyakoriak a balhék, és most már egy komolyabb büntetés is kinéz a román szövetségnek. A FIFA-nál a labda!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik