Pénzügy

Elbuktak a hortobágyi palacsinták az ellenőrzésen

Fantasztikus hírről számolt be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Az összehangolt, nagy erőkkel felvonuló hatóság érzékszervi bírálat alá vont 21 „hortobágyi” elnevezésű palacsintát. Az étkeket futárok szállították ki a hivatal udvarán külön e célra felállított konténerhez.

Erről egy jó hangulatú videót is közzétettek, íme:

Az ellenőrzést természetesen nem bízták a véletlenre a szakemberek. Rögtön úgy indítottak, hogy megmérték a palacsinták maghőmérsékletét.

Volt olyan palacsinta, amit a gyártó által vállalt 0-5°C közötti hőmérséklet helyett 24,1°C-osan szállítottak ki, ami súlyos élelmiszerbiztonsági kockázat, írták.

Természetesen az ilyenkor szokásos laborvizsgálat sem maradt el. Mintegy 300 szempontból vizsgálták a pallereket. A mikrobiológiai laboratóriumi eredmények hét esetben mutattak ki nem megfelelőséget, de a „fitt”, „light”, „fitness”, „könnyű” jelzők jelölésével is nagyon sok problémája akadt a hatóságnak.

21 termékből 7-nél mutattak ki nem kórokozónak tekintendő, de szennyezettséget jelző mikroorganizmust. Ezek jelenlétének hátterében feltehetően hibás konyhatechnológia, az élelmiszerbiztonsági szabályok megszegése, konyhahigiéniai hibák, nem megfelelő hőmérsékleten zajló készen tartás és kiszállítás állhat.

Elég durva, hogy két termékben toxintermelő Bacillus cereus (spórás) baktériumot mutattak ki, ami, ha az ételt nem megfelelő hőmérsékleten tárolják, akkor az érzékenyebb fogyasztóknál akár megbetegedést is okozhatott volna.

Mivel a nem megfelelő mikrobiológiai eredmények az élelmiszerbiztonsági előírások megszegésére utalnak, ezért az érintett vállalkozásoknál hamarosan élelmiszerbiztonsági ellenőrzést tart a hatóság.

A gyenge mezőny ellenére a végső sorrend a következőképp alakult: első helyen végzett a klasszikusnak mondható hortobágyi húsos palacsinták tesztjén az Interfood. Második lett a Cityfood palacsintája, míg harmadikként a Bonappétit zárt.

A speciális palacsinták esetében még a jelölési hibák miatti pontlevonás után is első lett a Vitál Konyha, második a Norbi Update étele, harmadik helyen pedig az Interfood végzett.

(Nébih közleménye nyomán)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik